MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1980

1980-01-21 161. öe. - 1980_PB 161/12

- 10 Kazimir Károly et. : A kulturális életben is van mit védenünk, ezért javasolom, hogy a beszámolóban a művészetről szóló részt árnyaltabban fogalmazzuk meg. Annál bonyolultabb a helyzet, mint ahogy az anyagban szerepel, bár abban igen fontos dolgok fogalmazódtak meg. Szerintem nem a budapesti pártértekezlet feladata, hogy az általános magyar kulturális életet elemezze. Én sem akarok belemenni országos problémákba . Egy-két dologra felhivom a figyelmet, pontosabban információt szeretnék adni. Az anyagban ugy szerepel, hogy a művészeti és müvészetkritikai életünk tükrözi azt a bonyolult világot, amelyben élünk. Ez elég is lenne, mert a művészeti életünk olyan, mint a körülötte lévő világ. Egy-két olyan jelenség van, amit társadalom-pszichológiai ügynek érzek: ha az emberek és fiatalok fejlődéséért felelősek vagyunk, akkor nézzük meg, hogy a szinházi élet megfelel-e ezeknek a feladatoknak . Az áremelés következtében nem esett vissza a fővárosi lakosság színházlátogatása. De vannak gondok, amelyek mellett nem lehet elmenni : vajon a szinházak teljesitik azokat a kötelességeiket, amelyek feladatuk? Szerintem nem teljesitik, sok a zűrzavar a mi területünkön. Felhivom a figyelmet arra, ha egy szinház ma bemutat egy olyan darabot, ami érthető, akkor azt szétszedik, kevésnek tartják azt a bátorságot, amit abban tapasztalnak. Tartható-e ez a látogatottság, ha a szinházak elmennek az abszurd irányába? A szinháznak élő művészetnek kell lenni, ha csak önmagunknak játszunk, akkor visszaeshet a látogatottság. Nagyon kell vigyázni a szocialista realizmus, de legalább a realizmus megőrzésére, de ez ne legyen sematizmus. Korunk realizmusa sem mondhat le arról, hogy eszményeket adjon a mai kornak. Hasik fontos problémánk a nyugdij kérdése. Furcsa jelenséggel állunk szemben. Az életet mindenkinek végig kell élni, nem szabad megrövidíteni. Az a helyzet alakult ki, hogy a hasznos évek a munkakönyvhöz kötődnek. Nálunk, a művészet területén a nyugdíjkorhatáron tul nagyon sok remekmű született, sok emlékezetes szerepet láttunk. Olvasom az anyagban, hogy sokan visszaadják a tagkönyvüket nyugdíjba vonulásuk után. De vajon nem követtünk-e el hibát ezen a területen mi is? Folyton azt halljuk, hogy tartsuk meg a nyugdijkoruakat, amig képesek alkotóan végezni munkájukat. Én valahol azt olvastam, ha 103 évig él egy ember, akkor sem éli fel azt az összeget, amit korábban e célra befizetett. Nem helyes az a szemlélet, hogy a fiatalok tartják el a nyugdijasokat, hiszen őket ki tartotta el amig munkaképesek lettek? Ez a szocializmustól idegen gondolkodás, ezt kellene megszüntetni. A mi területünkön ez ugy néz ki, hogy aki dolgozni bir, még remek dolgokat hoz létre. Sok nyugdijas ugy érzi, hogy ez a világ már nem az övé; nagyon sok feladata van ezen a téren a pszichológusnak is. A televízióban is láttam olyan ifjúsági műsort, ahol az öregeket nem nagyon becsülték, ledegradálóan beszéltek róluk és velük. A korszakunk előnye, hogy az emberek olyannak mutatkozhatnak, amilyenek. De vigyázni kell arra, hogy azzal a tolarenciával, amelyet a szocialista művelődéspolitika biztosit, ne élhessen vissza senki mértéktelenül. Ma nem mondhatja senki, hogy nincs módja szinre vinni az alkotását. De akik a szocializmus iránt elkötelezettek, azt jobban meg kell becsülni. Ál