MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1979

1979-02-27 156. öe. - 1979_PB 156/89

-8­citás oldalról nincs meg a realitása. A lakás átadások éven belüli üteme romlott. Az átadások többsége a IV. negyedévre maradt, amihez sok túlórát kellett felhasználni, a munka szervezetlenné vált és minőségi romlást okozott. A hiány­pótlással átvett lakások száma 1978-ban elérte a 94 %-ot. A hiány­pótlások 30 napon belül nem valósulnak meg. A magánerős lakásépítés teljesül. A társas-, családi házas építés­ben túlteljesítés, a telepszerű lakásépítésben elmaradás várható. Ez utóbbi súlyos gond, mivel zömmel üzemi munkásokat érint, akik között egyre nagyobb a türelmetlenség. Megállapítható, hogy a Bu­dapesti Pártértekezlet határozatának végrehajtását, amely kiemelte a vállalati támogatású munkáslakások építésének szükségességét, a Fővárosi Tanács, az állami és a szövetkezeti építőipar nem segí­tették elő. Az előkészítési munka bürokratikus, nehézkes és idő­ben elhúzódó és ennek megfelelő szervezete sem jött létre. A szö­vetkezetek termelésében a lakásépítési részarány pedig csökkent. Az utóbbi két évben nagy erőfeszítések történtek a Fővárosi Tanács részéről a terület előkészítés javítására, az ÉVM részéről a gyár­tó-, és építő kapacitás megteremtésére. Ennek ellenére a budapes­ti lakásépítést erősen befolyásolja, hogy; - a komplex lakásépítés előkészítésében a tervidőszak elején mintegy másfél éves volt a lemaradás, - a terület előkészités még mindig lassú, a munkaszervezés hiányos, - a párhuzamos és pontatlan tervezés következtében /a beruházá­si programmal együtt készülnek a kivitelezési tervdokumentá­ciók/, sok a helyszíni módosítás, - a beruházási folyamat átfutási ideje a lakásszám emelkedésé­vel egyre hosszabb, - a házgyári rekonstrukció elhúzódott. /A házgyárak még ma sem adják le a tervezett névleges kapacitásukat./ i3

Next

/
Oldalképek
Tartalom