MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1977

1977-12-09 146. öe. - 1977_PB 146/20

- 17 ­Somogyi Imre; /IV. ker. titk./ Egy évvel ezelőtt, amikor a VIII. kerületi párt székház aktiváján vitatkoztunk bizonyos dolgokban, pesszimisták voltunk, többek között a budapesti épitőipar helyzetét illetően. Nekem személy szerint jó érzés az, hogy a KB. olyan minősitést adott, s amelyik egyértelműen megfogalmazta a feladatokat. Jó évet zárunk, s az elkövetkező éveknek ennél jobbaknak kell lenniök. Sok tanulságot is szereztek az elvtársak az év folyamán, jómagam is. Megtanultuk azt, hogy nehéz helyzetből is jó programmal, egységes szemlélettel ki lehet lábalni a problémákból. A vezetés értette, hogy mi a feladata, s a vezetők többsége erejéhez mérten vagy azon felül vállalkozott a feladatokra. A KB. múlt évi határozatának végrehajtásában nagyon sokat segitett a minisztérium az irányitása alá tartozó üzemeknek. Ebben az évben jelentősen javult a pártszervezetek munkája tartalmában, hozzáértésben, irányitó tevékenységben. Éveken át azt hallottuk, hogy a budapesti ipar az országos eredmények után kullog. Az idén nem igy történt. A budapesti munkásoknak sem lenne jó, ha mindig azt hallanák, hogy a budapesti ipar nem teljesiti tervét. Rossz hangulatot keltene és nem is lenne méltányos velük szemben. Lesznek vállalataink, akiktől többet várunk el, mint az országos átlag, de lesznek olyan vállalatok a jövőben is, akiktől kevesebbet követelhetünk meg, mint az országos átlag, ezért nekünk nagyon konkrétan, differen­ciáltan kell meghatározni azt, hogy melyik vállalat mire képes a jövő évben. A IV. kerületben az ipari termelés növekedése a jövő évben 11-11,5 %-os lesz, a tőkés export pedig 36 $-os. Kerületünk néhány vállalata nagyon jelentősen részesült a 45 milliárdos hitelből, ami számunkra komoly felelősséget is jelent. A következő időben meg kellene néznünk a munkások és alkalmazottak arányát, mert ugy érzem itt még nincs minden rendben. Az export-import arányát illetően jó tapasztalataink vannak. Ha mi 2-3 $-kal többet kiszoritunk az iparból exportra, akkor nekünk nagyon fontos az is, hogy egy-egy terméket 1-2 dollárral jobban adjunk el. A külkereskedelemben jobban vegyék figyelembe a termékeket jól ismerő szakembereket, mert az, aki jól ismeri termékeinket, jobban tudja eladni. Pl. egy bútorgyári széket el lehet adni 12 dollárért, de el lehet adni 16-ért is! Termékszerkezetváltás, korszerű, uj termékek stb. Én nem tudom megitelni, hogy elég, kevés, vagy sok-e az uj termék. Vannak nagyon jó kezdeményezéseink, de meg kellene nézni, hogy az alkotó gondolattól a megvalósitásig mi minden van ebben a munkában. Pl. a Chinoin 150 féle terméket gyárt. Nem tudom ez nem sok-e? Nyugati jól termelő konszernek 50-100 között gyártanak terméket, de azokból igyekeznek ellátni az egész világot. Az üzem és munkaszervezésnél: van feszültség a kutató szervező és gyártó vállalatok között. Azt mi is tudjuk, hogy sokszor rengeteg pénzért terveznek olyan dolgokat, amit nem lehet megválósitani. JlxD

Next

/
Oldalképek
Tartalom