MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1977
1977-12-09 146. öe. - 1977_PB 146/17
-l^l a világpiaci árak változásával, de sokkal kisebb mértékben, mint ahogyan*az bekövetkezett. Ez nem a végrehajtás hibája. Jé lett volna elkerülni a tévedést. Hasonlóképpen tévedés a központi tervezés és irányitás részéről az is, ahogyan megítéltük a vállalatok pénzügyi helyzetét. Egyikünknek sem lett igaza, sem a kormány, sem a vállalatnak nem lett igaza, ebből a tévedésből nem a költségvetés profitált. Ez átvezet a harmadik kérdéshez, a beruházásokhoz, ahol többek között kicsapódott és megjelent ennek a tévedésnek bizonyos következménye. Ez az ami a központi irányításhoz tartozik és nekünk a megfelelő tanulságokat le kell vonnunk. A végrehajtásban is probléma, - Molnár elvtárssal beszélgettünk, most járt több külföldi országban, NSZK-ban, Svájcban ahol érdekeltek vagyunk export végrehajtását illetően és itt nagy lehetőségeink vannak. Az exportrealizálás feltétele a minőség és a pontos szállitás. Ezen a téren kifogásolhatóan elnéző a magatartásunk önmagunkkal szemben és a vállalatokkal szemben, komoly veszteséget okoz a cserearány romlásban, hogy a megállapodásokban kikötött minőségek, szállitási határidőt nem tartjuk, a tőkésnek a mai helyzetben az első reagálása az, hogy 2o %-kal le az árból, és akkor még ez a jobbik eset, mert sokesetben a szerződést felbontják, a szerződés folytatására nem tartanak igényt. Hasonló képpen elmondhatjuk a beruházások területéről is, azok is szépen elhangzottak, ugyancsak a munkaerőgazdálkodással összefüggő kérdése. Ugy helyes és ugy igazságos, ha közösen keressük azokat a pontokat, ahol a munkajavitását előtérbe helyezzük, ebben megkeressük a kormányzat feladatait, de természetes folytatásaként a végrehajtásban is mindazokat az eszközöket, amelyek a helyzeten változtatni tudnak. Cserearány-romlásra visszatérve a tervszámolt egy cserearány romlással, de nagyobb következett be. Ebben az évben 14o millió dollár a cserearány romlás, nem tévednek az elvtársak..ha negyvennel beszorozzák ezt a tételt, ez önmagában több, mrn? az 1977 évben az életszinvonalt növelő intézkedésekre forditottunk. 1977-ben négy és félmilliárd forintot fordítottunk, az 14to millió dollár fölé megy az 5 milliárd forintnak, tehát ilyen nagyságrendeket okoznak nekünk ezek a veszteségek, amelyek annyiban megmásiihatatlanok, hogy az árarányokat nem tudjuk megváltoztatni, ami a világpiacon kialakult. Ebben a struktúrában kell exportálnunk olyan minőségben, olyan áron, ahol ezek a veszteségek megtérülnek. Ez az értelme annak a Központi Bizottsági határozatnak, amire itt hivatkozás történt /okt.2o-i határozat/. 1978 évi terv fő jellemzője az, hogy azt a gazdaságpolitikát folytatja tovább, amit az V.ötéves tervben kialakítottunk 1978-ra nem az fő jelszavunk, hogy gyorsitgunk, ós pótoljunk a lemaradásból, hanem egy normál növekedési tempóra tegyük át a hangsúlyt. A munka minőségi követelményeit helyezzük előtérbe és határozzuk meg a tennivalókat. Minden szinten megoldást kell kapjunk, hogy az 1978 évi tervben foglalt célkitűzéseket teljesitgük. Az 1978 évi tervnek is vannak feszültségi pontjai. Legkiemeltebb helyet a mezőgazdasági előirányzat kapta. Vannak most is feszültségek, ilyenek a tőkés export-import arányának tervezete. A tőkés világban 1978-ban sem várható valami fellendülés, az ideihez hasonló esetleg némileg rosszabb és nehezebb piaci helyzetb&ikell elérni célkitűzéseinket. Külkereskedelmünk nagyságrendje előnyt is jelent és nagyobb mozgékonyságot irányoz elő és ezt ki kell használni. Gyorsabbanak kell lennünk a döntésekben és a feladatok megvalósításában. Az a lényeg, hogy jobban ki tudjuk használni a tőkés piac lehetőségeit. /?