MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1977

1977-08-26 144. öe. - 1977_PB 144/10

- 7 ­Legutóbbi pártbizottsági ülésünkön utaltam arra, hogy az összes érdekelt állami, társadalmi szerv bevonásával akciót szeretnénk inditani Budapest rendje, tisztasága, biztonsága, fegyelme érdekében. Szeretném tájékoztatni az elvtársakat, hogy a koordinációs értekezletet megtartottuk, az illetékesek nagyon nagy ambicióval kezdtek hozzá a munkához, s már most vannak eredményei ennek a munkának. Tervezzük, hogy a jövő hónapban összehívjuk az összes belpolitikai rovatvezetőket, sajtót, rádiót, TV-t ahol elmondjuk, hogy mit kivánunk tenni és mit szeretnénk a közvélemény tudomására hozni. A pártbizottság következő ülésén különfélék között szót ejtünk erről az akciónkról. Bizonyos kádercseréket hajtottunk végre, amelyről szeretném tájékoztatni a PB. tagjait. A VIII. ker. Tanács elnöke Suhajda elvtárs nyugdijba ment, helyette Molnár elvtárs ment oda a CSVM-ből. A XIII. kerületi Tanács elnöke Földes elvtárs kérte felmentését, helyette Bozsik József elvtársat válasz­tották meg. . A X. kerületben Zarnóczi elvtárs helyett Bartha elvtárs ^lí? lett a tanácselnök, aki addig helyettese volt. Az augusztus 20-i ünnepségek nagyon nagy közönségsikerrel zajlottak le. Helyes, ha pártbizottsági szinten kifejezzük elismerésünket mindazoknak, akik ebben a munkában részt vettek. Készülünk a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. év­fordulójának megünneplésére, de erre még a következő PB. ülésen visszatérünk. A pártbizottság további programját illetően: Októberben valószinüleg ülést tartunk a káder és személyzeti munkáról. /1973-as PB. határozat alapján./ November végén szeretnénk napirendre tűzni a fővárosi ipar szelektiv és intenziv fejlesztésének célkitűzéseit. Decemberben az 1977-es év értékelése 1978-as további feladatok, valamint az I. féléves munkatervet tárgyalnánk meg. Ezekről a kérdésekről szerettem volna a pártbizottság tagjait tájékoztatni. Somogyi Sándor: Megkérdezi a pártbizottság tagjait, hogy az elhangzottakhoz, van-e észrevétel, vagy esetleg valakinek olyan mondanivalója Áh

Next

/
Oldalképek
Tartalom