MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1976

1976-11-01 139. öe. - 1976_PB 139/48

7 - Érzékenyebben figyeljünk és reagáljunk az emberek véle­ményére, hangulatára, javaslataikra. Ehhez szükséges, hogy a választott testületi tagoknak, az apparátusnak még szorosabb, közvetlenebb kapesolata legyen az embe­rekkel . Ezért rendszeressé kell tenni, hogy üzemekben, intézményekben résztvegyenek párttagokkal és pártonki­vüliekkel folytatott csoportos vitákon, beszélgetéseken. Átfogóbb témáról készülő jelentéshez a felmérés során szerezzünk több közvetlen tapasztalatot az emberek véle­ményéről. Jelentősebb tennivalókról, elképzelésekről, terveinkről, gondjainkról még nyíltabban váltsunk szót párttagokkal és pártonkívüliékkel. Bátrabban szervezzünk ilyen céllal aktívákat, rétegtalálkozókat, nyílt fórumokat. - Tömegkapcsolataink erősítésére, szélesítésére jóbban használjuk fel a tömegszervezeteket, a tömegmozgalmakat, a társadalmi és állami szerveket. Javítani kell az ezeken a területeken dolgozó párttagokkal való foglalkozást. A "kommunista csoportok" megszűnése, vagy ahol léteznek a feladatuk korlátozása nem jelentheti azt, hogy az ott dolgozó párttagokat magukra hagyjuk. Időn­ként helyes őket összehívni, munkájukat értékelni és ujabb feladatokkal ellátni. Tovább kell fejleszteni a párt és tömegszervezetek, állami szervek közötti munkamegosztást is, hozott határozataink a jövőben világosabban fogalmaz­zák meg az ilyen irányúi feladatokat. Hatékonyabban hasz­náljuk fel a tömegszervezetek, mozgalmak.társadalmi és állami szervek tapasztalatait, jobban figyeljünk jelzé­seikre, javaslataikra. - Határozottabban, következetésebben lépjünk fel a párt munkájában fellelhető bürokratikus elemek ellen. Az in­dokolatlan jelentések, statisztikák, szükségtelen érte­h&

Next

/
Oldalképek
Tartalom