MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1976

1976-04-27 136. öe. - 1976_PB 136/179

_ Q II. AZ V. ÖTÉVES TERV KIDOLGOZÁSÁVAL KAP­CSOLATOS EDDIGI MUNKÁK A terv kidol goz ásánál mindenekelőtt az MSzMP XI. Kongresz­szugának határozatából, az V. ötéves tervtörvényből, az MSzMP Központi Bizottsága 1974. december 5-i és az 1975. november 27-i határozatából, illetve a Budapesti Pártér­tekezlet, a Kormány és a Fővárosi Tanács érvényes határo­zataiból indultunk ki. A korábbi fontosabb párt és állami határozatokat is figyelembe vettük. Mindenekelőtt a népe­sedéspolitikával, a munkásosztály helyzetével, a nőpoliti­kával és az ifjúság helyzetével, a közművelődés fejlesz­tésével foglalkozó határozatok követelményeit és a terve­zéshez megadott normativ előírásokat tartottuk szem előtt. A megalapozó tervszániitások /ágazati koncepciók, előzetes tervszámitások/ készitásekor a főváros társadalmi- gazda­sági helyzetének, a lakosság ellátásának sokoldalú elem­zésére, az ezekből fakadó fontosabb követelmények kimunká­lására törekedtünk. Mindezekről munka közben tájékoztatás és állásfoglalás céljából több ízben beszámoltunk az ille­tékes párt és állami fórumokon. A főváros V. ötéves fej­lesztési tervének előzetes e lgondolásait az MSzMP KB. Gazdaságpolitikai Bizottsága, a Minisztertanács, az MSzMP Budapesti Végrehajtó Bizottsága és a Fő városi Tanács Vég­rehajtó Bizottsága közös ülésén, majd december 3-án a Fővárosi Tanács is megtárgyalta. E fórumokon elfogadták a megoldásra váró kérdések fontossági sorrendjét és a legfontosabb fejlesztési feladatost. ^7-9

Next

/
Oldalképek
Tartalom