MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1976
1976-04-27 136. öe. - 1976_PB 136/94
3JL az OTSH-tól, ez összesen 750 millió. 150 milliót vállalt a Fővárosi Tanács nem készpénzben, hanem közművesítés, sz ;ok vonatkozásában, üsszesen tehát nagyjában, egészében rendelkezésre áll a Sportcsarnok felépítésére üOO millió, A Szovjetunióban folyik a tulajdonképpen tervezési munka. Onnan kapjuk a Sportcsarnok teljes acélszerkezetét, sőt még a tartó pilléreket is, Ugy gondoljuk, hogy valamikor a jövő év tavaszán el kell kezdeni az építkezést. Valamikor a közeljövőben az Állami Tervbizottság elé kell vinni a fejlesztés célját. Van egy olyan vállalása az OT-nak, hogy állami kiemelt beruházásként fogják kezelni a Sportcsarnok építését, ami pénzügyi szempontból is lényeges és előnyös számunkra, mert akkor tudtommal nem kell 20 % kütolczű tartalékot letenni. Az akkor megemelné a kivitelezés költségéi 2o /j-kal. Az államközi megállapodás megvan. Itt is folyik a tervezés a Szovjetunióban is, A két tervező kollektíva között rendszeres kapcsolat van. Az OT és a Pénzügyminisztérium most ujabb számításokat kér tőlünk, különböző variációkat készítenek a tervező';. Májusban lesznek készen vele, és reméljük, hogy ebben a hónapban véglegesen rá lehet ütni a pecsétet a Sportcsarnok építésére. Akkor hozzáfoghatunk a beruházási program készítéséhez és teljes erővel a kivitelezési tervdokumentáció elkészítéséhez. Szóval: sínen van a dolog. Nagyon reméljük, hogy a £Sja»x Sportcsarnok felépül. Szókerült olyasmiről is, hogy nem