MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1976
1976-04-27 136. öe. - 1976_PB 136/89
- 1*7 kerület problémája, amelynek az a lényege, hogy hol épüljön ovóda. Egy dolog bizonyos: hogy ha ezeknek a pénzeszközüknél: a központosit-ására kerülne sor, akkor nem számithatnánk a vállalatok támogatására, mert a vállalatok csak abban a kerületbon hajlandók pénzt befizetni, ssnyik amelyben központjuk van, - ez világos* Ezzel az akcióval tehát gyakorlatilag tönkre is tehetnénk egy renkivül jó és széleskörű társadalmi mozgalmat. Az ilyen pénzeszközök átadásával kerületünkben és másutt is sok szép létesítményt tudtunk építeni. Gondolom, hogy erre a következő tervidőszakban is szükség lesz, lehetőség is lesz, és ezzel a lehetőséggel élnünk is kell. Kőbánya párt- ós állami vezetői, dolgozói, lakosa: , a fiatalok cselekvően részt kivannak venni a főváros V. ötéves fejlesztési tervének megvalósításában. Kerületünk a 76 milliárdból 4,7 milliárddal X részesedik. Rendkívül jelentős szám és biztosítja kerületünk dinamikus fejlesztését. Továbbra is számolunk azonban üzemi támogatásokkal is, és az eddigi eredmények igen biztatók. A kerületi üzem a jZ budapesti sportcsarnok építéséhez 4o millióval járultak hozzá, és már 3o millió Ft-ot ajánlottak fel az V. ötéves terv kerületi célkitűzéseinek megvalósítására, és számításaink szerint még további 2o milliót kapunk a vállalatoktól. ílagyszerü hozzájárulás nyilvánul meg a kerület dolgozói részéről a .kommunista műszakok szervezésében is. Ez is nyújt anyagi támogatást. Mindez olyan erő, amely feltétlenül hasznosítandó és tovább növeli a lehetőséget különböző létesítmények építésére. Ebből a pénzből elsősorban változatlanul a