MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1976

1976-04-27 136. öe. - 1976_PB 136/70

tó - 3* ­Hadd tegyem hozzá, hogy különösen azok a fiatal há­zasok, akik OTP-lakást, szövetkezeti-lakást, vagy esetleg egy telepszerű lakást kapnak, nagyon komoly anyagi terheket vállal­nak magukra, és ha a szülők nem tudják megfelelően támogatni őket, akkor az egyiknek a kiesése nagyon nagy gond. Azt hiszera tehát, hogy célszerű lenne a tartalékból, vagy egyéb más esz­közből, ahogyan lehetőségeink lesznek rá, bőviteni a fejlesz­tést a bölcsőde területén. Köszönöm, hogy meghallgattak, az anyaggal egyetértek. Szabó László: Kedves Elvtársak! Tudom, hogy nem volna természetes, ha egy kerületi titkár szót kérve a Buda­pesti Pártbizottság ülésén, saját kerületéről nem tenne emlí­tést, figyelembe véve természetesen azt az igényt, hogy amit csak nagyon koncentráltan, az egész főváros erejének és a más­honnan kapott egyéb támogatásnak a felhasználásával lehet meg­valósítani, azt ne akarjuk szétszedni kerületi decentralizálás­ra, mert a hatékonyság akkor kétségtelenül lényegesen esőteken* Mégis szeretnék valamit elmondani kerületünkről. Megnyugtató volt hallani a Szépvölgyi elvtárs által a XV, kerületre vonatkozólag elmondottakat, azt, hogy a számunk­ra nagy gondokat okozó egészségügyi helyzet, a feszültség eny­hítésére megkapjuk azt az anyagi támogatást, amelyre meglévő rendelőintézeteink bővítésére szükség van. Szeretném jelezni persze, hogy tényleges megoldást nem jelent. Tudom, hogy a fővárosi vezető elvtársak is ismerik ezt a körülményt. Mindenképpen enyhíti viszont a jelenlegi nagy +4/ feszültséget. Továbbá, ami az V, ötéves tervben konkértan raeg­^o

Next

/
Oldalképek
Tartalom