MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1975

1975-10-31 132. öe. - 1975_PB 132/40

- 15 ­jelentésben kell, hogy tárgyalják a tagkönyv­csere tapasztalatait, abból adódó helyi tenni­valókat. - Szólni kell a tagkönyvcserével kapcsolat­ban az u.n. "befelófordulásról" is. A Központi Bizottság levele is felhivja a figyelmet arra, hogy a párttagsági könyvek cseréje hosszabb ideig tartó feladatokat ró a pártbizottságokra és alapszervezetekre. Az ilyen munka szinte törvényszerűen azzal jár, hogy a párttagok többet foglalkoznak belső ügyeikkel, egymással. Ugyanakkor az előttünk álló feladatokat félre­tenni sem lehet, sőt aztkell elérni, hogy a tagykönyvcsere a többi feladat ellátását is segitse. ügy kell gazdálkodni az erőkkel, hogy az esedékes máss.irányú feladatok; is elvégez­hetők legyenek. -<j . A következő év LUIIIÍJJ (,LLJ i •) nem lesz könnyű év, nagy erőfeszítéseket követel majd az ak­tivistáktól. De a jól lebonyolított tagkönyv­csere ugyanakkor uj, plussz erőforrása lehet a szocialista építés további megvalósításának. Q<) Tehát a tagsági könyvek cseréje idején eleget kell tenni "befelé" is, meg "kifelé" is a mun­kának, a követelményeiének. ko ti

Next

/
Oldalképek
Tartalom