MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1975

1975-10-31 132. öe. - 1975_PB 132/10

_ 9 _ Maros Mária : A tervezet gazdaságpolitikai feladatait kibőviteni javasolja a fizetési mérleg témájával. Ezen a területen a következő 5 évben rendet kell teremteni. A budapesti ipar tőkés exportjának vizsgá­lata fontos lenne. dr.Tömből Teréz ; Javasolja a párt vezető szerepét kiegésziteni az alapszervezeti munka hatékonyabb támogatásával /: az alapszervezeteket nem te­kintik partnernek a vállalatvezetés részéről:/. Egyetért a párt vezető szerepének kiemelésével az ifjúság körében, főleg az egye­temi ifjúság körében. Mint problémát veti fel azoknak a fiataloknak a helyzetét, akiket nem vettek fel az egyetemre, és több éven keresztül próbálkoznak, közben nem helyezkednek el csak tessék-lássék munkakörökbe, tehát aktivitásuk, tudásuk, erejük néncs megfelelően kihasználnva. Ezek­nek a fiataloknak a politikai fejlődése sem megoldott, mert fel nem vételük miatt a társadalmat okolják, a hibát nem saját maguk­ban keresik. Kiemeli az egészségügy szocialista jellege biztosí­tásának fontosságát. Takács Frigyesné : Javasolja elobbrehozni a nőpolitikái határozat végrehajtásának tárgyalását, legalább 1977-re. Mező Imréné : Javasolja összevonni a budapesti közbiztonság és a bűnüldöző szer­vek kérdését, és előbbre is hozni 1977-re. Kókai Sándor: Egyetért a tervezettel. Javasolja a munkások aktivitásával többet törődni /: aktivá- és egyéb értekezleten passzivak:/. Válasz Katona Imre: Megallapitja, hogy az észrevételeket fontolóra és figyelembe kell venni akár az anyagba történő bedolgozáshoz, akár a PB-VB munka­bizottságainak munkájában. Röviden az észrevételekről: - valóban a PB-tagok nincsenek érdemben foglalkoztatva, és mi nem formális megoldásokat keresünk. - pártellenőrzés: nincs erő és lehetőség arra, hogy minden terüle­tet ellenőrizzünk, csak kiemelt területeket. Az ellenőrzést szé­lesíthetjük a Népi Ellenőrzési Bizottságon keresztül. Az ellen­őrzésre a kulcspontokat kell megtalálni; - a lakásfelujitassál és a lakásgazdálkodással valóban foglalkozni kell; - uj szabályozók hatásának ellenőrzését is csak a 33 vállalatból néhányat kiemelve tudjuk elvégezni; - legutóbbi PVB ülésen tárgyaltuk a munkáslakásépités helyzetét, konkrét döntéseket hoztunk, ami előkészületben alapozza a követ­kező ötéves tervet; - a munkásosztály kérdése a legkiemeltebb kell hogy legyen Budapes ten. Szélesebben „eg kell nésni, ,« ke ll tennünk a társadalmi 40

Next

/
Oldalképek
Tartalom