MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1974

1974-04-02 120. öe. - 1974_PB 120/39

- 20 ­­Nagyobb gondot fordítsanak a választott pártmunkások társa­dalmi, erkölcsi megbecsülésére, munkafeltételeik biztosítására. Ugyanakkor fel kell lépni az elvtelen előnyök elvárása ellen. Tehermentesíteni szükséges a több funkciót ellátókat és széle­sítek a pártaktivitsták körét. Összeférhetetlen az, hogy adott szintű gazdasági, állami vezető legyen egyben a párttitkár is. Ettől eltérni csak a felsőbb pártszerv engedélyével lehet.­Tovább szükséges javítani a pártapparátus munkástilus-át. Nagyobb gondot kell fordítani a határozat egységes értelmezésére, végre­hajtásának megszervezésére, segítésére és ellenőrzésére, ezen keresztül a káderek megismerésére és nevelésére. Biztosítsák az apparátus tagjainak egyenletesebb leterhelését. Gondosabban végezzék a káderkiválasztást. Nagyobb figyelmet for­dítsanak arra, hogy az illető rendelkezzék a szükséges marxis­ta-leninista felkészültséggel, mozgalmi tapasztalattal, a poli­tikai munka iránti elkötelezettséggel, hivatástudattal, olyan tulajdonságokkal, amelyek neveléssel alkalmassá teszik hosszabb időtartamú politikai munkára. Lépjenek fel a pártfunkciótól való idegenkedéssel szemben akkor, / amikor a huzódozás mögött kényelemszeretet, anyagiasság húzódik meg. Egyértelműen világossá kell tenni, hogy minden párttag kö­telessége ott szolgálni a szocialista épités ügyét, ahova őt a párt áll-itja. Nem szabad támogatni az olyan törekvéseket, hogy egyesek a pártfunkciót átmenetinek, a gyorabb előrelépés eszközének tekintsék. Céltudatosabbá kell tenni a pártmunkások és aktivisták poli­tikai képzését. Olyan elvtársakat szükséges pártiskolára kül­deni, akik nem rendelkeznek beosztásuknak megfelelő - előirt ­szintű politikai felkészültséggel és ezt követően utánpótlás­ként szárnitásba jönnek. Fokozatosan el kell érni, hogy az alapszervezeti titkárok leg­alább 5 hónapos pártiskolai végzettségnek megfelelő politikai képzettséggel rendelkezzenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom