MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1973
1973-12-14 117. öe. - 1973_PB 117/45
- 5 5./ Az irányítás egységesítésének, a hatáskörök decentralizálásának feladatai a határozatnak megfelelően folynak. Jelentősnek Ítéljük a testnevelés és sport állami irányításával kapcsolatos intézkedéseket, a sportszervek tanácsokon belüli létrehozását, a területi tűzoltóságok tanácsi irányítását, valamint a népesség egységes nyilvántartásának 197^. év közepére történő bevezetését. A tapasztalatok szerint a tanácsok igazgatási és hatósági munkájának egyik leggyengébb területe változatlanul az épités-rendészeti és épités-hatósági tevékenység. 6./ A fővárosi bűnüldöző és igazságügyi szervek munkájukat a határozat szellemében végzik. Ebben az irányban orientálják a gyakorlatot, az időközben megjelent jogszabályok, elvi állásfoglalások, a jogpolitikai irányelvek. Fokozottabb és erőteljesebb lett a fellépés a megnövekedett népgazdaság elleni bűncselekményekkel, a gazdálkodás rendjét sértő cselekményekkel, mulasztásokkal szemben. A bírósági ítéletek szigorúbbak és differenciáltabbak. A vagyoni, gazdasági kárt okozó bűncselekményeknél emelkedett a pénzbüntetések száma és nagysága. A vásárlók megkárosítását szankcionáló büntetések aránya a rault év azonos időszakához képest jelentősen emelkedett. Javulás van a főváros közlekedésének rendjében, fegyelmében, általában a közrend területén. A rendőrség munkája minden szakterületen eredményes és fejlődést mutat. 7./ A főváros centenáriumával kapcsolatban a Hazafias Népfront "Együtt Budapestért!" felhívása széleskörű visszhangra talált. A centenárium , mint az egész fővárost átfogó és megmozgató eseménysorozat kedvezően hatott a tanácsok, tömegszervezetek és mozgalmak munkájára. Jelentősen megnövekedett a lakosság aktivitása. A korábbinál többen vettek részt a társadalmi munka akciókban, melynek értéke meghaladja a 90 millió forintot. Elősegítette az üzemek és tanácsok kapcsolatának fejhü