MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1973
1973-12-14 117. öe. - 1973_PB 117/25
- 15 Csak felsorolásszerűen emlitem meg, hogy miként országosan, Budapesten is jelentős lépések történtek a nők társadalmi helyzetének javitása, az ifjúság és a családvédelem fejlesztése, a népesedési helyzet javitása terén is. Most «sak azt emelem ki, hogy a nők társadalmi helyzetének alapvető megjavitasa és megváltoztatása csak sok évi munka eredményeként következhet be. Ahogy az egész országban, mi Budapesten is már elindultunk ezen az utón, érezhető és komoly eredményeink vannak, de nem szabad lankadnunk, következetesen folytatni kell a munkát, hogy a következő években elérjük a kitűzött célt. Ami az ifjúság kérdését illeti, itt is több helyes és eredményre vezető lépés történt, vannak már érezhető eredmények és javult a helyzet. De ha a nőknél több éves feladat a határozatok végrehajtása - mutatott rá Kádár elvtárs akkor az ifjúság vonatkozásában azt kell mondani, hogy a párt és a szocialista állam állandó és örök feladata, hogy az ifjúság fejlődésének kérdéseit megfelelően napirenden tartsa és figyelemmel kövesse. Ha figyelmünk lankad, hogyha levesszük erről a gondunkat, akkor magától az ifjúság fejlődése nem alakul ugy, ahogy annak szocialista országunkban alakulnia kell. A népesedés kérdésében is megfelelő rendelkezések születtek és napvilágra is kerültek. Tovább kell dolgoznunk azért, hogy ezek együttes hatásaként a közfelfogás, a szemlélet ugy alakuljon, az anyagi körülmények olyanok legyenek, hogy néhány éven belül kézzelfogható eredmények szülessenek a családok fejlődésében, a népesedés alakulásában. A belpolitikai helyzetről a budapesti tapasztalatok alapján is azt mondhatjuk, hogy az jónak nevezhető, kedvező. A novemberi határozat végrehajtásáért folytatott munkában az eltelt 1 év alatt is erősödött a szocialista nemzeti összefogás, erősödött a szocialista közgondolkodás, előre jutott a szocialista társadalom épitése. Az elmúlt évi fejlődésünk alapvető mérlege pozitiv. Kádár elvtárs aláhúzta, hogy az irásos jelentés könnyen kel^thet olyan benyomást, hogy életünk problémamentes, minden rendben van, minden határozatot JSr