MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1973

1973-12-14 117. öe. - 1973_PB 117/5

- 3 Schumeth Jánoa et; A PB. elé terjesztett anyag általános értékelésével egyet­ért, ugyanígy Németh elvtárs szóbeli kiegészítődével is. Tapasztalataik is azt igazolják,hogy ebben az évben jelentős előrelépés történt a társadalmi élet minden területén, a KB. 1972. novemberi határozata alapján. A BPB. is kezdeményező, előremutató szerepet játszott. Ez az év volt a legsikeresebb, legnagyobb mértékben vitte elő­re az 5 éves tervet. A jövő év még sikeresebb kell hogy le­gyen, minél több eredményről lehessen számot adni a Kongresz­szusnak. • Gazdaságpolitikai kérdésekben is jobban az eredmények, mint az előző években. Ki kell használni azokat a lehetőségeket, amelyeket a határozat adott, ezek eredményhez vezetnek. További tennivalók vannak az üzemszervezésben, az ezzel kap­csolatos határozat végrehajtásának még csak kezdeti lépéseit tették meg. Ezt a munkát ugy kell a gyakorlatba vinni, hogy tömegmozgalommá váljon, az emberek tízezreit, milliót kell be­kapcsolni e munkába. Üzemszervezési dokumentációt kell készí­teni, s hosszú távon meghatározni a feladatokat. Fontos szerepe van az anyagi-erkölcsi ösztönzésnek. Az elis­merés ösztönző hatású, tapasztalható volt a bérezésnél. Az ujitásokhál van visszaesés. 5 évvel ezelőtt kerületükben 600 fő nyújtott be újítási javaslatot, ma csak 150 fő. Ez nem abból fakad, hogy nem jó az anyagi, erkölcsi ösztönzés, hanem abból, hogy a helyi vezetés nem törődik az ujitásokkal. A munkások bevonása a vezetésbe fontos dolog. Érdekes jelen­ség, hogy ha a munkafegyelemről beszélnek, akkor a munkások munkafegyelmét emlegetik, plédig ezt is fentről kell kezdeni az igazgatónál, a vezetőknél. A szemléletet elsősorban itt kell alakítani. A tagfelvétel, a párt öntisztítása terén továbbifeladatok van< nak. Pozitívnak tartja a tagfelvételben elért eredményeket, de az öntisztulásnál még nem sikerült áttörni a falat. Vannak párttagok, akik nem akarják alávetni magukat a Szervezeti Sza­bályzat követelményeinek. Kelen Béla et; A párt történetében jelentős a múlt évi novemberi határozat. A mostani KB. ülésnek az azóta elért eredményékről számolt be a Politikai Bizottság. Az állami és pártvezetést reálpoliti­kusnak tartja, a novemberi határozat előrelépést jelentett. Helyes kommunista módszer azonban, hogy amikor előre megyünk megnézzük a lemaradásokat, a hibákat. Most hibaként vetődik felház éberség lanyhulása, gazdasági téren a helyes célok ér­dekében rosszul értelmezett csoportérdek szem előtt tartása. Az aláírásgyűjtésről, esküvőről, stb. az a véleménye, hogy az ellenzék több ideje van beszélgetni olyan emberekkel mint Ká­rolyiné, stb., ezért jutottak el idáig, /példaként említi a Kossuth Klubbantártott fórumon a Haraszti üggyel kapcsolatos felvetést, valamint Hegedűs et.-al folytatott vitáját az an­gyalföldi találkozáson./

Next

/
Oldalképek
Tartalom