MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1973
1973-10-30 116. öe. - 1973_PB 116/127
- 17 Központilag valószinüleg elő fogják irni a maximális szanálási arányt, tehát igen meg kell gondolunk, hogy hol, mennyi lakást szanálunk. Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy egy sor, lakásépítéshez kapcsolódó normativa nem jó, az élet túlhaladta őket, ezért ezeken változtatni kell. Gondolok itt elsősorban az 1.000 lakásra eső bölcsödéi, óvodai főrhelyek és az iskolai tantermek építésére, amelyek alapcsonyak, ezért elsősorban az uj lakótelepeinken okoznak gondot, és a fenntartási költségekre, amelyek már most is lényegesen magasabbak mint amennyivel a költségvetésben számolunk. Ezek a vizsgálatok egyébként több Párt és Kormányhatározatot is szükségessé teszi /pl. a közoktatással kapcsolatos KB. határozat, népességszaporulattal kapcsolatos MT. határozat./ Most még csak a jelenleg érvényben lévő normákkal számolunk, mivel nem tudjuk, hogy az illetékes állami szervek milyen változásokat és mikortól terveznek. De fel kell készülnünk arra, hogy ezeket a normákat megváltoztatják és több bölcsödéi, óvodai, iskolai tantermet kell épitenünk. Pontos célunk, hogy a jövőben mindéi lakótelepen a lakásépítéssel egyidőben el kell kezdeni a kapcsolódó létesítmények épitését is. Ehhez részünkről a feltétleket biztositani kell. Az épitőipari vállalatoktól pedig azt kérjük, hogy ennek indokoltságát fogadják el, és igy dolgozzanak. Meg kell emlitenem azt is, hogy jelenleg a magánerőből történő lakásépités előkészítése és a kapcsolódó létesitmény épités költségeit központilag nem számolják, erre a tanácsnak elkülönítetten fedezetet nem biztosítottak, ami igen sok nehézséget okozott számunkra . /ll