MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1973
1973-10-30 116. öe. - 1973_PB 116/82
* 19 Az elvtársak nem tudják és azért el kell, hogy mondjam IV, ötéves tervünkben az volt a fő célkitűzés, hogy házgyári lakásokat épitcünk és a járulékos munkákat más vállalatok fogják kivitelezni. Ezért nem is készültünk fel, őszintén meg kell mondani, hogy első évben örültünk, hogy a h zgyári kapacitást sikerült növelni, mert mindenki aggályoskodott, hogy ennek realitása nem 100 %-os. ábsk Nagy volt a nyomás, faa már eljutottunk oda, hogy áttérhettünk a folyamatos termelésre, lényeges kapacitásokat szabaditunk fel házgyári technológiánkban. Ennek köszön, hető, hogy már 1372-ben és 73-ban a járulékos munkálaiál is komoly mértékben részt vettünk, Ebben az évben 50* tantermet épitettünk, ami kész létesitmény, ezer férőhelyes óvodát, 36ö férőhelyes bölcsödét és a kereskedelem, valamint a szdgáltatas mintegy 14 ezer négyzetmétert tesz ki. Eredeti tervünk 16 ezer négyzetméter volt a IV. ötéves tervben. A hátralévő időszakban mindazokat amelyeket már megfogalmaztunk a Pőber-rel a 43«sz.Vállalat kollektivája maradéktalanul teljesíteni kivánja, sőt ha azokon a lakótelepeken van a plussz óvoda, amiről Szépvölgyi elvtárs beszélt, akkor még ezt felülvizsgáljuk és visszatérünk rá. Esetleg vállalkozni fogunk rá, hogy ez az 500 fős óvoda is elkészülj ön. Ugyanez a helyzet a kereskedelmi létesítményeknél is. Szándékunk változatlanul nem a nagy kereskedelmi centrumok, hanem a kis kereskedelmi központok létesitéso, hogy a IV. ötéves tervbe betervezettek 1975 végére elkészüljenek. 22.