MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1973
1973-10-30 116. öe. - 1973_PB 116/40
- 36 Á Fővárosi Tanács vezetésétől io támogatást kaptunk a szanálások megoldásához, melyeket sajáfc erőből nem tudtunk volna. áOlnnek alapéi azerencsés előkészítés miatt az V. ötéves tervben a Madarász utcai területen, mintegy 300-350 munkáslakás épitáse kezdődik meg. elképzeléseink szerint ha a Fővárosi Tanács segítségét biztositani tudjuk a járulékos fejlesztésekhez, évenként mintegy 300-350 munkás lakás építését tudjuk jelenlegi ismereteink szerint, 1980-ig megoldani. Az V, ötéves terv-koncepció felsorolja azokat a területeket ahol nagyobb méretű lakásépítés fog történni, ez a programban szerepel. Arra is utal, hogy gondos mérlegelés szükséges a lakás, ipar, intézmény szanálás Összefüggéseiben* iáat is helyeseljük* Ismét felvetjük azt, hogy a 14 éve húzódó és mindig elhalasztásra kerülő uj Lipótváros I-II. üteme ügyében az építkezés kezdődjék meg* A dunapart, az grpádhid, a Hegedűs Gyula utca,a Gogol utca'liatárolt terület elvileg a főváros belső kerületének számit. A hosszabb ideje elhúzódó és részben abbahagyott szanálás*, rendezetlenség véle— mányünk szerint szégyenfoltja lett a XIII.kerületnek, sajnos a fővárosnak* Pedig fekvése szerint ez a terület egyik legyzebb területe lehetne a fővárosnak, ürömmel Vettük tudomásul, hogy a íő_ városi Tanács illetékes főosztályai szerint kezdvező lehetőséggel veszik számba a régi Angyalföld területét, a Róbert Károly körút, Lehel utca, Léke ut, Lalzsam utca, reve utca, valamint Zugló és a vasút által határolt területek rekonstrukcióját. Itt szerintünk is kedvező lehetőség von. az épitésre, mert lényegében ipari intézmény, amit szanálni, kitelepíteni kell, nincs, a szanálási arányszám alatta marad a fővárosi aránynak, 25 %-os csak. Azért is kedvezőnek tartjuk ezt, mert teljeaen elmaradott, munkások által lakott területet érint, ahol 1945 óta lényegében nem történt javulás, sőt, az ismert felújítási, karbantartási problémák miatt inkább