MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1973

1973-10-30 116. öe. - 1973_PB 116/38

- 35 ­Engedjék meg, hogy megemlítse* néhány számot. 1971-ben, az uj lakásrenuelet bevezelésének időpontjában 8216 lakáskérelmet tartottunk nyilván. Most, 1973 október 1.-én a lo.762-t, az egész fővárosban nyilvántartott igényléseknek valami­vel töbc, mint lo százalékát. egyelőre évről-évre nő a lakásigénylők száma. 1971-tŐl 1972-ig 1234 fő jel-ntett be igényt, 1972-73-ban 1312* De ez a tendencia sok évre vit^zav^titv* is igoz. Ennek a növekedésnek még az 1973. évi rekordnagyságu lakáskeret mellett is, amelyet kaptunk a fővá­rosi Tanácstól, amely 534 volt, csak egy részét tudjuk kielégíteni. A mi kerületünkben is állandóan nő a kielégítetlen igények száma, azzal együtt is, hogy a moat egy évben kiosztható 532 lakáab— ból a lépcsőzetes megoldásokkal kb. 9oo lakásigénylő kérését elé­gítjük ki. Annak az elvnek a rögzítése is helyes, hogy az állami és a magánerős, tolepezerü épitkezé;.eket a járulékos kapcsolódó létesít— mén^eicicel együtt kell figyelembe venni, és a feltételeket bizto— sitani. Erről csak annyit említenék me^ konkrétan, hogy a XIII kerü­letben elsősorban a belső részeden jellemző alapvetően az egyedi jellegű foghíj szerű beépítés. Hasonló • dolog egy kicait ahhoz, amit Tóth elvtárs is említett. Soha nem történt hozzájuk iskolai, bölcsödei-ovodai, úgynevezett járulékos beruházás. Szerintem ez is egyik oka annak, hog^ kerületünk az alapellátottsígi mutatók közül náhín.yfcan a legrosszabb a fővárosi kerületek között, azok közé számit* A munkaelakáb-kérdésnél még egy témát szeretnétt érinteni. A KB tavaly novemberi állásfoglalása és oz azt követő miniszt^rta­nácsi rendelet alapján mi is, a kerületi pártbizottság ós a tana— esi vezetés is intenziven foglalkozunk ez<áel a kérdéssel, ti kerü­$8

Next

/
Oldalképek
Tartalom