MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1973
1973-06-28 115. öe. - 1973_PB 115/17
- 7 Ez a "félmunkás" élet egyszerre nem oldható meg, de ahol lehet, már ott tenni kell. Nem mondhatunk le erről a százezer fiatalról, azzal, hogy megy a vonatuk, az autóbuazuk. Hozzájuk is meg kell keresni az utat, hiszen létükkel már a fővárosunkhoz kötődnek. Szintén fontoa rétegét képezik az üzemi ifjúságnak a fiatal anyák, fiatal asszonyok, akikhez a KISZ eddig nem találta meg a megfelelő utat. Egyrészt hibás közfelfogással kell megbirkóznunk, amely azt tartja, hogy a fiatal asszonynak nincs mit teereanie már az ifjuaági szervezetben. Másrészt a KISZ-nek bátrabban kellene alkalmazkodnia a fiatal asszonyok, anyák igényeihez, érdekeihez, gondjaihoz. Nem szabad belenyugodni, hogy ők már kívül easenek a szervezet hatókörén. * Befejezésül még egy témát ajánlanék vitára: a fiatalok munkássá nevelésének gondjait, tapasztalatait. Ma még mindig uralkodó az a felfogás, hogy a munkássá nevelés a munka elkezdésével, az üzemben kell, hogy történje;,. Az igazság az, hogy nagyon komplex feladat ez, amelyet a családi, iskolai nevelőmunka alapoz meg. Milyen hiány osságok vannak ezen a téren. A családi nevelés mottója, jelszava a szülők részéről: "Neked legyen már jobb sorod mint nekem", azaz ne legyél munkás. Vagy: "én nem tanulhattam, neked tovább kell tanulnod." És ezekért a véleményekért még haragudni sem lehet a szülőkre, a maguk szempontjából jót akarnak a gyereküknek. Kevés gyermeit halll otthon a szakmák szépségéről, kevésnek van módja ismerkedni közelről szülei munkahelyével stíl Sajnoa az iskolai nevelésben sem jobb a helyzet ennél. Az itt folyó nevelőmunka túlzottan továbbtanulási centrikus. Szinte ijesztgetésnek szánják, hogy "ha gyengén tanulsz, akkor mész szakmunkásnak. 1 ^ Más oldalról közelítve ia kifogásolható az iskolai nevelőmunka. Megint caak ^eninre, Makarenkóra hivatkozom, akik nem győzték hirdetni, hogy "az ifjúság eszmei-politikai nevelését Össze kell kapcsolni a kommunista épitéa gyakorlati feladatainak megvalósításában való részvétellel." Azok a munkaakciók, építőtáborok, amelyek jelenleg is rendelkezésre állnak, az iskolai ifjúságnak csak néhány százalékát érintik.