MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1972

1972-02-10 107. öe. - 1972_PB 107/87

- 22 ­cialista közgondolkodás helyzete és az eszméinktől idegen nézetek elleni harc időszerű feladatai. A X. Kongresszus a fővárosi pártszervezetekben is lendületet adott a politikai tömegmunkának. A helyi tömegpolitikai munka, az Üzemi, intézményi feladatokra való mozgósítás még sok kívánnivalót hagy maga után. A sajtó, a rádiő, a televízió az utóbbi hónapokban javította tömegpolitikai munkáját. Mind gyakoribb a pozitiv példák bemutatása, s ez kedvezően hat a közvéleményre, segit a reális szemlélet és a tenni­valók kialakításában. A vélemények és nézetek sokrétűségét is figyelembevéve meg­állapítható, hogy a párt politikájának megítélésében kedvező a helyzet. A fővárosi munkásság, az értelmiség és az alkalmazottak túl­nyomó többsége egyetért pártunk politikájával, a X. Kongresszus határo­zataival. Támogatja azokat az intézkedéseket, amelyek célja az általa is szóvátett gondok, hibák, feszültségek megszüntetése. Ez a mai helyzet egyik jellemzője. Ez a X. Kongresszus határozatainak realitását és a dol­gozó tömegeink politikai érettségét egyaránt mutatja. A másik jellemző vonása a hangulatnak, hogy a dolgozók jelentős része elégedetlen az eddi­gi eredményekkel, a valóságos helyzetnél rosszabbnak itéli meg a X. Kongresszus határozatainak végrehajtását. Szükséges - ha röviden is - kitérni a munkások politikai hely­zetére. Figyelemreméltó, hogy a Kongresszus óta a határozatok és az azt követő intézkedések hatására növekedett körükben a párt tekintélye. Tuda­tosabban magukénak tekintik a párt célkitűzéseit, mert megfogalmazva látják benne mindazt, amiről a Kongresszus előtt véleményt nyilvánítottak. <£?

Next

/
Oldalképek
Tartalom