MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1972

1972-02-10 107. öe. - 1972_PB 107/80

- 15 ­hez képest 28 százalékkal növekedtek. Ebben az áremelkedéseken kivtil döntő szerepe volt az alátervezésnek, a menetközbeni módosításoknak. - Más példák viszont bizonyítják, hogy ez nem törvényszerű és másképpen is lehet beruházni. Az Újpesti Cérnagyár rekonstrukciója, a Kender-Juta mUszál feldolgozó kapacitásának Uzembehelyezése, a Volga Szálló, az Üllői uti gyalogos aluljáró határidőre és a tervezett költséggel valósult meg. Mindez a jő előkészítés és a megfelelő koordináció, vala­mint az erők koncentrálásának eredménye. - Beruházási gyakorlatunk javítása mindenekelőtt azt követeli, hogy a tervezők, a beruházók és a kivitelezők 1 •'gondolkodásában teremt­sünk rendet. A vezetés minden szintjén van felelősség és intézkedni való. Például abban, hogy csakis erőnkhöz mérten és fontossági sorrendet fel­állítva végezzük az ipari, városfejlesztő és minden más beruházási tevé­kenységünket, hogy megtartsuk az előirt normákat, a határidőket és a tervezett költségeket. A pártszervek és a pártszervezetek aktivabb politikai, szer­vező, irányitó és ellenőrző munkáját is igényli, hogy a cselekvő egyetér­tés, a beruházási gyakorlatban is kialakuljon. Erőfeszítéseink azonban csak akkor lehetnek eredményesek, ha a beruházási feszültségek megszün­tetésére tett intézkedéseink nem érintenek mechanikusan minden beruhá^ . zást. Ebből az is következik, hogy egyes beruházásokat a fővárosban is későbbre kell halasztani azért, hogy az anyagi erőket az építési kapaci­tásokat koncentrálva, a legfontosabb beruházásokat határidőre tudjuk be ­fejezni. Ez egyes esetekben átmeneti gondokkal jár, politikai problémákat is okozhat, mert a lakosság körében korábban már ismertetett elképzelé­sek később valósulnak meg. Ezt azonban vállalnunk kell, mert ez szolgál­ja igazán a lakosság érdekeit. A fővárosnak a maga erőfeszitéseivel hozzá kell járulnia a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javításához. So

Next

/
Oldalképek
Tartalom