MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1972
1972-02-10 107. öe. - 1972_PB 107/76
- 11 hatékonyabb ellenőrzés kell. Ne forduljon elő, hogy ezer hibával veszik át az uj lakásokat, hogy nem készül el időben a futőmü, s emiatt hónapokig állnak üresen lakások. Több gondot kell fordítani a bürokrácia csökkentésére, a város rendjére, tisztaságára, a szocialista együttélés szabályainak megtartására. legyen, Várospolitikai tevékenységünknek is vezérlő gondolata, hogy mindig a becsületes, a városát és városának rendjét szerető többség érdekeit tartsuk szem előtt. Ez nemcsak olyan feladatokra értendő, mint például a közlekedés, az egészségügy, a közoktatás vagy a kereskedelem és a szolgáltatások fejlesztése. Ide tartozik a lakás- és parkrongálők, a telefonok és a közvilágítás vandál pusztítóinak megfékezése, az utca rendjének biztosítása. Ez politikai munkát is igénylő feladat, de megköveteli a tanácsi, a bűnüldöző és az igazságügyi szervek határozottabb fellépését is. A pártszervezetek, a tanácsok, a tömegszervezetek feladata, hogy következetes, határozott harcot folytassanak a rendetlenség, a szürkeség, az elhanyagoltság ellen. Az eddigieknél nagyobb figyelmet érdemel, hogy ami megvan, azt rendbe is tartsuk, látható legyen, hogy nem gazdátlan a város. A budapesti és a kerületi pártbizottságok, valamint a pártszervezetek a múlt évben eredményesen foglalkoztak a gazdasági építőmunka kérdéseivel, sokat tettek azért, hogy a Kongresszuson elhatározott gazdaságpolitika megértésre találjon és terveink megvalósuljanak. A fővárosi ipar és építőipar múlt évi teljesítményeit értékelve megállapíthatjuk, hogy fő vonalaiban - ha nem is hibátlanul - érvényre jutottak a párt gazdaságpolitikai céljai, összességében eredményesen teljesítettük a IV. ötéves terv első évére előirányzott feladatokat. A múlt évben az ipari termelés 2, 2 százalékkal, a munka termelékenysége pedig 8 százalékkal növekedett. Az értékesítés a termelést IC