MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1972

1972-02-10 107. öe. - 1972_PB 107/58

T6 55 tési keret sem kell hozzá. Nem lépünk tul semmifajta keretet. Megdöbbentő felfedezést tettem, amikor azt vártam, hogy engem dicsérjenek meg és hallottam, hog nekem kell dicsérni másokat. Olyan helyzetbe kerültem, hogy nekem kell dicsérni. Ide el kellett jutni, de hosszú idő telt el addig. Az az éraésem, hogy sok területen ezt nem eléggé tudják, mindenki valahonnan máshonnan vár dicséretet. A dicséret pszichológiailag egyszerűen elengedhetetlen az életünkben. Nézzük csak meg az életszínvonal emelkedést. Soha annyi pénzt nem tudtunk adni Magyarárszágon, hogy a dicséretet ellensúlyozni tudjuk. Tehát ezen a téren bőkezűnek kell lenni ott, ahol megérdemlik. Nagyon irigylem ugyanakkor a Televíziót, amit nagyon sokszor szidnak. Cservenka elvtársnötől hallottam, hogy a háztájiból eltűntek a tehenek, iviegkérdezték az öreg paraszt ember, hog miért nincs náluk teheti. Azt mondta: azért mert a TV. hiradó idején kellene fejni, ezért inkább nem tartanak. Egyszerre rettenetesen irigy lettem a Televízióra. Ok 10 év alatt elérték , amit sokezer éves művészetek nem tudtak elérni. 10 év alatt nélkülözhetetlen lett az embereknél a Televízió, függetlenül attól, hogy jó vagy rossz a műsor. Tehát most ebből arra következtetek, hogy a mi művészi eredményeinket elismerjük, de nem használjuk felé eléggé. Itt megint arra gondolok, amit Kádár elvtárs emiitett a szervezéstudományra. Ez mindenkire vonatkozik, a szervezés és a cselekvés tudománya, amit nyugaton tanítanak, mi pedig akik annyit átveszünk, pont ezt nem vesszük át, Annakidején Kodály és Bartók között az volt a lényeges differencia, hogy Bartók mindig elvontan gondolkodott. Azt mondta: megírom a Kékszakállú zejiéjét. Kodály azt mondta: megírod és elviszed a Lipótvárosi Lipót-u 6 sz, II, em 4-be, és Bartók ha nem viszi el, nem lett volna Psalmus Hungaricus, amit a főváros 50. éfvordulójára rendeltek tőle, és amiben irgalmatüanul nekiment az akkori Magyarország urainak, de mégis megírta. Mert tudta, hogy hova kell vinni és hogy kihasználja a meglevő fórumot és lehetőséget. Egyre több vezető elvtársat látok a koncert-termekben, különböző művészeti helyeken. De felhívom a figyelmet, hogy még a hatásuk nem elegendő. Emlékszem arra, amikor egyszer Angyalföldről az Operába eljutottam, - nem is tudom mit láttam - de lenyűgözött az Opera belsejének szépsége. Élmény maradt számomra . De kérdezem, mennyi munkás van még Budapesten, akik soha életükben nem voltak az Operaházban, nem azért mintha nem mehetnének el, de valaki nem mondja nekik azt, hogy Népk öztársaság utja, vasárnap délelőtt 10 »ra. Amikor még pinehhi is lehet utána. Ugyanakkor köztudott, hogy vetekszünk Periklész korával. Ők tudniillik nem voltak szégyenlősek, mint a szocialista rendszer, ahogyan nálunk is, mert ők adták a pénzt a kultúrára, a színházra, ezt nyíltan beleszámították az életszínvonalba. Azt mondták: megkapjátok a pénzt, menjetek a színházba, de ott legyetek aztán.'/ persze nem a rabszolgák/. Manapság is rengeteg pénzt adnak a kultúrára, a szocialista országokat kivéve sehol a világon nem olyan olcsó a művelődési lehetőség, mint nálunk, mégis szégyenlősen kezeljük. Pedig ezzel büszkélkedni kellene és jobban megszervezni. Ne tekintsük a művelődés ügyét magánügynek, mint a párválasztást. Javasolnám pi., hogy a szövetségek vezetőit hívjuk egyszerössze itt a Budapesti Pártbizottságon, hátha udunk lépéseket tenni, hogy előbbre jussunk ezen a téren is. Sokszor gondot okoz, hogy színházi területen is gyakran van selejtes 5&