MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1972

1972-11-01 111. öe. - 1972_PB 111/30

-í­Azt szeretnénk, hogy a budapesti párttagéig egyre sobban megértse és agyra inkább segítse a pártfegyelem megerősítéséért* a fegyel­mezetlenség megelőzéséért folyó munkánkat. Ezért kell nyíltan szólni párt életünket és közéletünket is foglal­koztató negatív jelenségekről, tendenciákról, okai feltárásáról, hogy világon legyen: Mit akarunk leküzdeni, rendezni, elérni a napi pártmunkánk során. c/ A szocializmus teljes felépítése csak a párttagság teljesebb eszmei, morális vértezettsége alapján valósulhat meg. Csak igy dolgoshatunk egyre eredményesebben a meglévő és a kelet­kező eléentmondáaaink leküzdéséért. Ez az alap-kérdés. Kz indokolja a téma megvitatását. Egyben rávi­lágít arra, hogy a "me^ldés kulcsa" nem egyszerűen a pártfegyelmi munka javításiban keresendő - Itt is van tennivaló éppan elég ­hanem egész pártéletünk színvonalának emelésében van. Ez a feltétele annak is, hogy közéletünk morálját ie emelni tud­juk. 5./ Értékelésünk szerint Budapesten a pártfegyelem javult. Mire alapozzuk ezt a megállapításunkat? a/ A párt felismerte jelenlegi problémáinkat és mozgósította a párttagságot az ellenük való küzdelemre. - Számos központi intézkedés született, igy többek közötts TSZ melléküzem^, telek-rendelet, másod-, mellékállás, vállalatoknál alkalmi zott újonnan belépő dolgozók bére, •mely visszaéléseketkaaüntetett meg, vagy lehetővé teszi az ellene való következetesebb harcot. b/ A párt-fegyelmi vétségek egy jelentős része nem uj keletű, hanem régebben történtek. /BM-es ügyek, Bánki Donát, Posta Hírlapterjesz­tő/ Felszínre kerülésük a szigorúbb ellenőrzés következménye. 30

Next

/
Oldalképek
Tartalom