MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1972
1972-10-05 110. öe. - 1972_PB 110/195
tartalék területet is biztositja. Mivel az észak-pesti tele pités további tartalék területének tekinthető a kimutatásban nem szereplő rákospalotai rekonstrukció is, az ebbe a szék torba telepithetö lakások számát gyakorlatilag csak a lakásópités előfeltételének tekintett közlekedési és közmű beru házások megvalósíthatóságának üteme korlátozza. Az észak-déli metró vo na l déli szakaszára kapcsolható telepítések /íKispest városközpont, Kőbánya-Újhegy, Lőrinc város központ, Lőrinc Állami telep:/ nagyságrendjét közmüvesitési nehézségek határolják be. Az egyeztetések során felmerült a már üzemelő metró vonal ke ~ leti végállomására kapcsolható további telepitések alternati vaja is. Mivel a vizsgálatok és a közelmúltban készitett táv lati tervek alapján nagyobb arányú lakásépités közművel való ellátása ebben az irányban nehezen látszik megoldhatónak, csupán a Lándzsa utcai lakótelep és Rákoskeresztúr központja szerepel a javaslatban. Súlyos gondot okoz, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben az V, ötéves terv időszakára a sűrűn beépitett elavult b első vá rosrészek nehezen halasztható házpyáras rekon strukc iója csupán a már megkezdett belső józsefvárosi rekonstrukció folytatása ként, valamint a már emiitett ugyancsak folyamatban lévő KispestKőbánya és a rövidesen sorrakerülő újpesti rekonstrukció irányozható elő. így a Belső Ferencváros, a VI,, VII., IX. kerületek ugyancsak időszerű, és mind műszaki, mind politikai szempontból alig halasztható rekonstrukcióját későbbi időpontra kell tolni. Erinek kényszerű tudomásulvétele mellett azonban, már most lépé seket kell tenni annak érdekében, hogy a házgyári technológia legalább a VI. ötéves terv időszakára alkalmassá váljoi' :>első