MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1972

1972-10-05 110. öe. - 1972_PB 110/77

*4r • feyen a nettó lakásszaporulat. Mindjárt aegaondoa, hogy aiután ezt a telepítési javaslatot a kerületi tanácsok elnökeivel aár tárgyaltuk, aár akkor is felaerU.lt és azt követően is felaerliltek aás javaslatok és elképze­lések is. Mi ezeket is aegvizsgáltuk, s ugy Ítéljük aeg, hogy a jelen periódusban éppen az előzőekben ealitett aeg­hatarozó tényezők aiatt ezek nea fogadhatók el. De tulaj­donképpen azt is aeg kell aondani, hogy azt sea tartjuk nagyon célszerűnek és helyesnek, hogy tovább szétaprózzuk lakásépítkezéseinket, és erőnkön felül sok helyen kezdjünk el lakást építeni. Tudjuk, hogy ez politikailag fontos do­log lenne, hogy az elavult városrészek szanálásához elég sok helyen hozzáfogjunk, erre azonban tulajdonképpen nincs lehetőség, aert ez rendkívül költséges lenne, és teljesen szétaprózná erőinket. A lakástelepitési témánál azt kell figye leabe venni, hogy Budapesten aég körülbelül sajnos, tiz éven keresztül a legégetőbb probléaa a mennyiségi lakáshiány lesz. Minden száaitás azt igazolja, hogy a aennyiségi la­káshiány megoldására csak az 1980-at követő időben lesz lehetőség a fővárosban. Ez a körülaény nyilvánvalóan be­folyásolja a lakásépítések politikai tartaaát aeg célját is. Egyrészt tehát azt kell aagunk elé oélul kitűzni, hogy annyi lakást aindenféleképpen építsünk, aaennyire az építé­si kapacitás a fővárosban rendelkezésre áll és aaihez a közaüvi és közlekedési ellátottságot is biztosítani tudjuk. Mindezeket a szeapontokat figye leabe véve a szanálandó la*-

Next

/
Oldalképek
Tartalom