MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1972
1972-06-29 109. öe. - 1972_PB 109/27
- 16 lista /313.767 fővel/ és 14.550 szocialista cimért küzdő /148.168 fővel/ brigád tevékenykedett, mely összességében 461,935 dolgozót foglalt magába, Tehát a budapesti vállalatoknál és intézmenyelméi dolgozóknak kb, 50 %-a vesz,részt szocialista, illetve szocialista cimért küzdő brigádokban, A kollektív versenyformák mellett indokolatlanul háttérbe szorult az egyéni versenyforma. Okát abban kell keresni, hogy üzemi szinten meg nincs megfelelően kidolgozva az egyéni vállalás tartalma, formája és módszerei. Igen lassan és vontatottan terjed az ágazatok között és ágazaton belül a már jól ismert, a hibák okainak feltárására, megszüntetésére irányuló "Dolgozz Hibátlanul" mozgalom, Néhány helyen próbálkoznak elterjesztésével, de kevés sikerrel,mert a mozgalom mibenlétét.nem igen ismerik, ahhoz szakmai, módszertani segítséget nem kapnak. Megitélésünk szerint a társadalmi szerveknek a koordinációs munka keretén belül nagyobb gondot kell forditani arra, hogy e mozgalom széleskörben elterjedjen. Az ujitási mozgalom, mint versenyforma számszerüségébén csökkent, de az egy ujitáera eső többletnyereség fokozódott. Az ujitási mozgalom nagyobb mérvű elterjedésének akadálya, hogy a jelenlegi finanszírozási rendszer bizonyos mértékben ellentéteket szül az ujitók és nem ujitók között, mivel az ujitási dijak kifizetése a részesedési alapból történik, Megitélésünk szerint ezen ellentmondások csak látszólagosak, mert az újítással elért megtakarítás növeli a nyereséget és ezen belül a részesedési alapot is. Nehezíti az ujitási mozgalom terjedését az is, hogy az újítások átfutási ideje igen hosszú és bonyolult a társadalmi és vállalati hasznosságának a megítélése. A szocialista munkaverseny erkölcsi, anyagi elismerésére, értékelésére a vállalatok fokozott gondot fordítanak. A vállalatok évrőlévre jelentősen emelték a jutalmazásra fordítható keretösszeget, melynek elosztását a kollektív szerződések rögzítették. Az erkölcsi elismeréshez viszonyitva, az anyagi érdekeltség szemlélete ^