MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1972
1972-04-24 108. öe. - 1972_PB 108/35
- a Katona Imre elvtára a napirendet összefoglalta ; Az a véleményem, amit Óvári elvtárs is mondott, hogy nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk politikai és gazdaságirányítási munkánk területén ahhoz, hogy a felvetett nagyfontosságú kérdésekben mégnagyobb eredményeket tudjunk elérni* Szeretném a Pártbizottság figyelmét felhívni arra, hogy ez a PB ülésünk a megelőzőek folytatása. Ebből következik, hogy érdemben foglalkoztunk, illetve megvitattuk a gazdasági feladatainkat, érdemben kritika alá vettük mindazokat a kérdéseket, melyek a lét szférájába tartoznak, ezért egyetértek Kurucz és a többi elvtársakkal is. Nem lehet külön kezelnünk a mai napirendünket, eddigi munkánk folyamataként az egész harcot együtt kell foly* tatni. A mai témánk előkészületi munkáit illetően el kell mondani, hogy igen nagy gondot okozott, hisz a szocialista közgondolkodás széleskörű, sokrétű elméleti anyagot ölel fel, ezek mindegyike politikai, társadalmi munkánk alapját képezik. Továbbá igen fontos téma lesz a pártalapszervezeteink munkáját illetően. Mi ugy próbáltunk fogalmazni, hogy ennek egyik kiinduló pontjaként tükröződjék társadalmunk egyes rétegeinek véleménye a környezetről; hogyan itélik meg egész helyzetünket. A másik fontos pontja az anyagnak, hogy a helyzetünk megitélése mellett ezek a rétegek hogyan cselekszenek és ilyen értelemben bizonyos eltolódás volt a vizsgálatban. Az természetes, hogy a vélemény kimondása sokkal könnyebb, mert ha ugyanebben a kérdésben a cselekedetet nézzük, akkor azt látjuk, hogy az összhang már nem azonos. Ennek a két fontos kiinduló pontnak a be}.ső tartalma adja az osztály tartelmat és azt, hogy a jelen helyzetben milyen szintűnek Ítéljük a társadalmi közgondolkodást. Az alapszervezeteinkben is megvitatjuk a kérdést, azonban ott már leegyszerűsítve a legfontosabb témára összpontosítani a figyelmet. Javasolom, hog;y a kerületi titkár elvtársakkal konzultáljunk az alapszervezetek szintjére kidolgozandó témában, figyelembevéve az eddig lezajlott taggyűlések tapasztalatait. Az értékeléssel kapcsolatban: Csendes elvtárs nem ért egyet azzal a megállapítással, amit szóbeli bevezetőmben mondtam. "Mi felvetjük a problémákat és utána nem történik semmi". Én ezzel nem értek egyet. Ha visszatekintünk az elmúlt időkre, politikai és gazdasági munkánk területén felvetett hibákra, akkor azt látjuk, pl. a TSZ-ek melléküzemági tevékenységét illetően - hogy az adott helyzetet nem változtattuk meg, de megállítottuk a helytelen folyamatokat, tehát igenis lépéseket tettüfak előre az elhatározások végrehajtásában. 35