MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1971

1971-02-02 101. öe. - 1971_PB 101/63

ho -2 ­vannak, ott ne várjanak, hanem intézkedjenek. Ezt közöljék a dolgozókkal. A hosszabbtávú feladatokat, elképzeléseket a munkaprogramokat ki kell alakítani. 2./ A tervezéről és a munkaprogramok kialakításiról. A Pártbizottság állásfoglalása alapján elkészült a Végre­hajtóbizottság, a Munkabizottságok és a kerületi Pártbizott­ságok terve. ^ tervek összhangban vannak a központi elkép­zelésekkel. Az alapszervezetek munkaterve, munkaprogramja elkészült, vagy most van kialakulóban. Szeretném a figyelmet arra felhívni, hogy a kongresszusi határozat végrehajt ásáhak egyik fontos feltétele, hogy az üzemekben, intézményekben a rövidebb és hosszabb időre szóló tervekben hogyan épül be a kongresszusi határozatból adódó feladata. Ezért a politikai apparátus, a választott testületek tag.iainak bevonásával fokozott segítségét kell adni az alapszervezeteknek ahhoz, hogy befolyásolni tudják a vállalatok, intézmények éves és ötéves tervét, a kollektiv szerződések elkészítését, hogy azokban rögzítve legyenek a kongresszusi határozatból adódó feladatok. Ezt nem lehet előadásokkal, tm folyamokkal megöl dani, nélkülözhetetlen a közvetlen segítségadás. 3./ A kongresszusi anyag feldolgozásáról. A VB határozat ismert. Elkezdődött a feldolgozása a kongresz­szus an agának. Nagy az érdeklődés, kb. a párttagság 80-85 %-a vesz részt szervezetten, /pártonkivüli vezetők is./ Bizonyos zavar van at ütemezésben / ez a mi hibánk./ Tapasztalat, hogy a tartalmi kérdésekben összhang van. Az ütemezés különböző. /A központi tanfolyam, amiről szó van az anyagban - februárban 2 napos - nem lesz megt-rtva./A kerületek önállóságot kapnak, hogy mikor tartják, hogyan ütemezik. ^3

Next

/
Oldalképek
Tartalom