MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1971
1971-02-02 101. öe. - 1971_PB 101/51
- TOL Szükségesnek tartjuk kiemelni, hogy a választásokat a jövőben is népfrontjelleggel tartjuk. A Hazafias Népfront választási programjának elfogadása,a jelölés politikai előfeltétele, enélkül senki nem kerülhet szavazólapra, A Hazafias Népfront szervei változatlanul, tevékenyen résztvesznek a jelöltek személyére vonatkozó javaslatok kialakításacan is és ezzel jelentősen befolyásolhatják a megválasztandók cfeszetété lét, a testületek további munkájához szükséges személyi feltételeket, A népfrontszervekre jelentős közjogi és tömegpolitikai munka is hárul. Mindenekelőtt a jelolőgyülések előkészítésére, zavartalanságának biztosítására kell figyelmet forditanunk. Előadók kiválasztásával is nagy segitséget adhatnak a jelolőgyülések aktivitásának kibontakoztatásához, azok politikai vonalának kialakításához. III. Harmadik témaként a választásokkal kapcsolatos kád$rmunkáról és néhány szervezeti kérdésről szólok: !«/ A képviselői és tanácstagi választásokkal.járó kádermunka, a pártszervek egyik legfontosabb feladata, A kádermunka során el kell érni, hogy az országgyűlésben és a tanácsokban biztosítva legyen a munkásosztály vezető szerepe, tükröződjék társadalmunk osztályszerkezete, pártunk szövetségi politikája, a munkás-paraszt szövetség. Azokat az irányelveket, amelyeket a megküldött Írásos anyag tartalmaz, a Központi Bizottság elfogadott elvei szerint alakítottuk- ki. Nem szerepel az Írásos anyagban az, hogy a fővárosi tanácstagok nem mindegyike lesz egyúttal helyi tanácstag is. ' ZA