MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1970
1970-09-24 97. öe. - 1970_PB 97/227
/ - 53 Jejlődött a Tanács VB. kapcsolata az állami szervekkel, a tömegszervezetekkel, tömegmozgalmakkal. Velük, valamint néhány állami intézménnyel szerződést kötött és tartós együttműködést alakitott kié Különösen jó és eredményes együttműködés valósult meg a Hazafias Népfront Budapesti Bizottságával. Eredmények vannak az ügyintézés egyszerüsitésében, színvonalának emelésében és a hatáskörök decentralizálásában, 3mi az apparátus ügyintézői tevékenységét is kedvezően befolyásolta. Ugyanakkor még mindig sok a jogos panasz ariPa, hogy az ügyek intézést; sokszor lassú, nehézkes es bürokratikus. Az ügyfelekkel való bánásmód is gyakran kifogásolható. A tanácsok sokat tettek azért, hogy a főváros fejlesztését érintő kérdésekben fokozódjék a lakosság aktivitása, erősödjék tömegkapcsolatuk. Budapest dolgozói a helyi és a városfejlesztést érintő kérdéseket a közélet különböző fórumain aktivan és felelősségteljesen vitatják. Nagyon sok javaslatot tesznek, egyre többen kérnek és vállalnak részt a legfontosabb feladatok megvalósításának szervezésében és végrehajtásában. Jogos viszont az a birálat, hogy nem minden fontos várospolitikai kérdésről kap időben tájékoztatást, hozzászólási, lehetőséget a közvélemény. Az általában kedvező eredmények további javitása érdekében még számos megoldásra váró feladat van, Fontos a kerületi tanácsok hatáskörének fokozása érdekében önállóságuk, tevékenységük továbbfejlesztése, a centrális irányitás csökkentése minden olyan esetben, amikor a feladatok eredményes és gyorsabb elvégzése kerületi szinten lehetséges* A kerületi tanácsok nagyobb feladatok önálló ellátására alkalmasak. Ennek megfelelően differenciáltan kell megállapítani hatáskörüket. További erőfeszítéseket kell tenni a tömegkapcsolatok bővítésére, a társadalmi erők bevonására, a tömegszervezetekkel, mozgalmakkal való kapcsolatok fejlesztésére. Rendszeresebbé kell tenni, hogy a főváros egészét érintő lényeges kérdésekben még a döntést megelőzően széles körben kérjék ki az illetékes ZZ*