MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1970
1970-09-24 97. öe. - 1970_PB 97/35
H -1& Azt tűzzük ki célul, hogy a III. ötéves terv futaaszerü fejlődéséhez hasonlóan növekedjék a szolgáltatás Budapesten. Tájékoztatásul szeretném elmondani, hogy a közelmúltban kötöttünk a KISz-szel egy szocialista szerződést, amelynek alapján a főváros közvetlenül csak egy kis összeget, 15 millió forintot bocsát a ZISz rendelkezésére, a fiatalok sportolási, szórakozási lehetőségeinek biztositására, de egyéb terveinkbe beiktattunk egy sor olyan pontot, amely a fiatalokat szolgálja. Az uj lakónegyedekben az iskolák épitésénél már uszodák épitésével is számolunk egyrészt, másrészt a régi területeken lo millió forintot szánunk uszodák épitésére. Minden lakótelepen játéklehetőséget biztositunk a gyermekeknek, kis sportpályákat épitünk, egy sor helyen úttörő tábort, úttörő házat, szórakozó helyet fogunk létrehozni. Részletesen beszél az anyag a Népligetről. Hadd mondjam el, hogy nem fejeződik be a Népliget átépitése a IV. ötéves tervben, mert az a közel loo millió forint, amelyről szó van, felét sem jelenti a népliget fejlesztésének. Februárban dől el a legnagyobt kérdés: hogy van-e héviz a Népliget alatt vagy nincsen. A Földtani Intézettől tegnap olyan információt kaptam, hogy mindenképpen van héviz. Az eddigi fúrások azért nem találtak hőforrást a Népliget alatt, mert a fúrás során olyan kőzetbe ütköztek, amelyet nem tudtak megfúrni, és az alatta lévő rétegekben van a héviz. Ha februárra megtalálják a melegvizet, akkor megnyilik a starndolási és a fürdési lehetőség. le kell zárni ősszel a Városliget ügyét. Az a meggyőződésünk, hogy a Városligetből nem települ kj/a Nemzetközi Vásár 3^