MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1970

1970-02-25 93. öe. - 1970_PB 93/143

• 18 • Képviselőink resztvettek a Chilei Kommunista Párt Kongresszusán, amely alkalmat felsasználva kétoldalú, Igen értékes eszmecserét folytattak kileac latin-amerikai testvérpárt küldöttcégévei. Pártunk ezévi nemz-, tközi tevékenysé ében fontos helyet foglal el a Bmnzetközi Tanácskozáson elhatározott antiimperiaiista világ­kongresszus előkészítésének munkájában való részvételünk, amely a tervek szerint a közeli hónapokban kezdetét veszi. Tisztelt Pártbizottság I Kedves Elvtársakt Iíögutóbbi ülésünkön már röviden említést tettunk azokról a hatalmas monopóltőke-ellenes, antiimperiaiista tömegmegmozdulásokról, amelyei szerte a világon Kibontakoztak és jelenleg is folytatódnak. Azt nem állíthatjuk, hogy ezek a nagyméretű tömegakciók közvetlenül veszélyestetik a aonopóltőke hatalmát, azon, an súlyos csapást jelentenek az imperializmus politikánál'.„ aozí almákban sokféle törekvés fejeződik ki. Vannak közöttük politikái Jellegű megmoz­dulások, a munkásosztály sztrájkharcai ós a középrétegek lázongásai létfeltóteleik rosszabbodása miatt, az ifjúság akciói a létbizony­talanság ellen, az oktatási rendszer korszerűsítéséért, ií: megmoz­dulásokban az osztályöntudat megnyilvánulásai mellett találkozhatunk naivitással, illúziókkal, megalkuvással és könnyen a visszájára fordítható álradikalizmussal, anarchiznussal egyaránt. Kindezek ellenére legfontosabb közös vonásuk az, ho, y a monopóltöke rend* szeróvel való fokozódó elégedetlenslg tömegméretű kifejeződései. Az Egyesült Államok vietnami agresszióját szinte a föld minden országában ós minden társadalmi osztály é® réteg körében vannak, akik elitélik. A vietnami háborúban kapcsol tos, számtalan tömeg­akció felsorolása egyszerűen lehetetlen, Külön emlitést érdemel az Egyesült Államokuan xialakult úgynevezett Moratórium-eioz ; :alom, melynek méretei és hevessége a vezető köröket is meglepte. Burzsoá források szerint is, több millió ember vett részt a múltév október-novemberi megmozdulásokban Amerika-ezerte. A vietnami háború /*•>

Next

/
Oldalképek
Tartalom