MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1969
1969-02-20 86. öe. - 1969_PB 86/131
«• 25 ~ - A hatáskörök rendezésével elértük, hogy általában ott döntenek a káderek ügyében, ahol a legjobban ismerik* A pártbizottságoké a hatáskörükbe tartozó vezető szemééi ügyeiben történő döntés előtt kikérik az illetékes alapszervezet véleményéto - A pártszervezetekben nagyobb a káder és személyzeti mun«s» káért érzett felelősség és tenniakarás, eredményes lépéseket tettek a hármas követelmény együttes érvényesítéséért. Ezen belül különösen sokat tettek a politikai jel«« legü követelmények, a politikai képzés iránti igény fokozására* - A budapesti káderhelyzet jellemzője, hogy a párt, az állami f a tudományos, a kulturális és a gazdasági területen dolgozó vezetők nagy többsége alkalmas feladata ellátására e Felkészültségük, vezetési, szervezési készségük gyára-podott, önállóságuk nőtt 0 A határozat következetes végrehajtását neheziti 5 hogy az állami irányitó szervek vontatottan tették meg az intézkedéseket a személyzeti munkára vonatkozó kormányhatározat érvényesitésére 0 Az ed«digi tapasztalatok szerint a csucsvezetőségek, pártszervezetek véleményezési jogát gyakran megsértiko A káder~ és személyzeti munka javításáért tett lépéseink eredményesek, de a munka jellegét, jelentőségét és hajtását figyelembevévé kezdetinek tekinthetőké E határozat végrehajtása, teljes érvényesítése hosszabb, többéves munkát igényelő Mind pártszervezeteinknek, mind a személyzeti munkát végző szerveknek további következetes munkaijára van szükség ahhoz, hogy a párt káderpolitikai elvei egész közéletünkben maradéktalanabbul érvényesüljenek© MA