MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1968
1968-12-11 85. öe. - 1968_PB 85/58
- 13 eszközeinek az ismertetését az agitációs és propaganda munkában egyaránt. Meg kell értetni és elfogadtatni a módosításokat és elérni, hogy szembenállás helyett mindenhol tervszerűen készüljejiek a belső tartalékok feltárására, a műszaki szinvonal emelésére, a hatékonyabb munkára. Erre minden vállalatnál nagy szükség van hisz fennáll a reális veszélye az 1968 évi kedvező eredmények hatására annak, hogy elterjed az a hiedelem, miszerint a nagyobb követelmények viszonylag könnyen, nagyobb erőfeszítések és a termelési szerkezet jelentősebb változása nélkül is elérhetők. Ugyanis az eredményekből arra lehet következtetni, hogy a vállalatok nagyobb része viszonylag kényelmes helyzetben van. Részben a régi módszerekkel, jelentősebb műszaki fejlesztés nélkül lényegében azonos termelési struktúrával, a munkaerővel való lényeges takarékosság nélkül is a korábbinál nagyobb eredményt, nyereséget értek el. Ez azt a veszélyt rejti magában, hogy nem kellő meggyőződéssel és alapossággal keresik a belső tartalékok feltárásának és a hatékonyabb munka végzésének lehetőségeit. 1968~ban a vállalátoknál kb. ÍJ Md forinttal több nyereség képződik, mint amit az év elején számitásba vettek. Ebből 1,2 Md forint a vállalati részesedési alapokat növeli. Miután azonban 1968-ban a nyereség nagysága egy-egy vállalatnál nem annyira a gazdálkodás szinvonalat, mint inkább az induló adottságokat tükrözi j tehát nem mindig az a vállalat jut több nyereséghez, amelyik jobban, eredményesebben dolgozik. 1968-ban elért többletnyereséget viszont nem vonja el az állam, mert ez esetleg.a bizalmat is csökkentené és a tartalékok feltárását akadályozná. A társadalmi igazságosság, a gazdasági tisztánlátás viszont megköveteli az olyan állami támogatások és kedvezmények csökkentését, vagy megszüntetését, amelyek kalkulációs hibából erednek vagy egyéb okok miatt indokoltságukat elvesztették. így a vállalati nyereség, a részesedési alap különbözőségei jobban megfelelnek majd.a tényleges helyzetnek, a népgazdasági értékelés sorrendjének. Ennek az lehet a következménye, hogy egyes £á