MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1967

1967-05-05 75. öe. - 1967_PB 75/121

- 2o ­kiépítését, továbbá a Békásmegyeri lakótelep építésének 4.5oo .lakással történő megkezdését. A városrekonstrukcióknak itt is nagy a hangsúlya, a város 7 különböző területén kerülne sor négy­ütemű szanálásra. A III. alternatíva esetében L 62.800 lakás felépitése 13.33o la­kás bontását igényli /21.2 $-os szanálási srány/. A telepítés megvalósításának előnye, hogy közlekedési és közműbe­ruházások viszonylag alacsony mennyiségben szükségesek és a kapa­citással összhangba hozhatók, E telepitési javaslat igyekszik az első két alternativa előnyeit egyesíteni, de szükségszerűen mindkét alternativa hátrányait is magán hordozza* A megvalósít hatóság épitésszervezés, kivitelezés szempontjából előnyösebb, mint a II.alternatíva és ugyanakkor a városrekonstrukció szempontjából legindokoltabb feledrtok megvsló­sitását is tartalmazza,. Bizonyos fokig előnye, hogy az V.ötéves terv lakásépítését sokkal kevésbbé köti meg, mint pl. az I.slter­nativa és módot ad arra, hor r £• gyakorlati tapás.ztalrtok alapján a lakástelepites, illetve városépítés koncepcióját időközben felül lehessen vizsgálni. Hátránya viszont, minden, ami a II.alternatívával kapcsolatban is felmerült. A három alternativa részletezését és egybevetését a csr-tolt 5.sz. melléklet tartalmazza. b IV. A lakóházak felújítása é3 üzemeltetése. A főváros állami tulajdonban lévő lakóépületeinek müszrki állapot­felvétele 1961-ben készüli. Az adatok szerint a jelenlegi lakóépü­let-állomány újraelőállítási értéke 71 milliárd Ft. Az amortizációs értékcsökkenést leszámítva, ez épületállomány nettó értéke 28 mil­liárd Pt. A teljes állami kezelésben lévő lakásalap 6„8 fo-e, mint­egy 28 ezer lakás műszakilag olyan állapotbc-n van, hogy felújítása már nem gazdaságos, tehát fokozatos szanálásáról kell gondoskodni. JU

Next

/
Oldalképek
Tartalom