MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1966

1966-09-30 70. öe. - 1966_PB 70/40

-36­c •/ A másik vita a gzocialista,Jpités_nemzeti keretei és a nem zetkö.ziség, összefüggéseinek és ellentmondásainak értelmezése körül alakult ki. Többen a nemzeti érdekek feladását látták azokban a gazdasági intézkedésekben, melyek a szocialista országok fejlettebb gazdasági együttműködését segitették elő. A nemzeti érdekek ás a nemzetköziség összhangjának felismerését nehezítik a múltbeli, nacio­nalista-soviniszta eszmei maradványok. De a mai fejlődés is szül ellent­mondásokat. . E kérdéscsoport elsősorban a gazdasági együttm űködés maga­sabb szintű, megyalósitásával összefüggésben került most felszínre. A kezdeti meg nem értés után, a gyakorlat tapasztalata alapján jaind töb­ben győződtek- meg arról f hogy az együttműködés nélkülözhetetlen s • valamennyi ország érdekűt szolgálja* v A Szovjetunióval való kapcsolatunkat elvi alapon nyugvónak, jónak tartják. Csak szűk, ellent égés körökben élnek olyan nézetek, melyek a Szovjetunió óa Magyarország viszony,ának egyenlőtlenségét han­goztatják, Tájékozatlan emberek körében nem is hatástalanul 0 A Szovjet­unióhoz fűződő mély, baráti kapcsolat alakulásában az elmúlt négy év jelentős eredményt hozott, ..Llindez jól bizonyítja a párt helyes politi­káját, a főváros lakossága internacionalista szemléletének fejlődését. De rámutat tennivalóinkra is, d,/ A budapesti politikai közvélemény sokszínű alakulásá­ban jelentős része van annak a bonyolult folyamatnak is, amely az utób- ' bi időben a, nemzetközi„életet mindinkább jelleu^i. A lakosság nagyobb része az összetett és árnyalt fejlődés látszólag sokszor egymásnak ellentmondó jelenségeiből nem mindig, jut el az önálló, végiggondolt következtetésig. Azt jól érzékelik az emberek, hogy az elmúlt években froyáb.b erő sö dött a szocialista országok gaz dasági ereje. Kedvező hatást vált ki a szocialista országok lakosságával való kö zvet len..„ta lálkozások személyes tapaszta lata., Azt azonban már nehezebben értik meg,hogy a történelmi fejlődésből, az egyes szocialista országok nemzeti érdekei­ből származó különbségek miatti súrlódások miként keletkezhettek. Az elmúlt két évben élesen vetődött fel a különösen Budapesten jól érzékelhető imperialista fellazítás elle ni er őteljesebb fellépés szükségessége- Az ászrevételek helyességét bizonyítja, hogy fokozódott az az ellenséges törekvés, ami a nyugati rádióadásokban, \ , feo

Next

/
Oldalképek
Tartalom