MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1965
1965-01-09 54. öe. - 1965_PB 54/85
Kezdeményezzék - és segítsék, - hogy a gazdasági vezetés folyamatosan tanulmány oz za a munka és technológiai f egyel em alakulását, tárja fel a lazaságok okait és tegyen megfelelő szervező, műszaki, fegyelmező intézkedéseket . A tapasztalatok alapján a mozgalmi szervek szemléltetően magyarázzák a dolgozóknak, hogy a fegyelmezetlenség milyen kárt okoz a kollektívának, a népgazdaságnak. A munkaverseny-feladatok meghatározásánál tűzzenek ki konkrét célokat a fegyelem meg -> szilárdítása, a kieső idők csökkentése érdekében. Ösztönözzék a versenyzőket, hogy vállalják az állásidők okainak feltárását, az önfényképezést, az időveszteség rendszeres nyilván tartását, saját körbeni csökkentését. A gazdasági vezetéssel közösen szervezzenek müszakij közgazdasági szakemberek, szakmunkások és a mozgafaii szervek képviselőinek részvételével komplex-brigádot egy-egy területen, munkafolyamat során, termék előállításánál jelentkező, időveszteség, a nagyarányú túlórázás okainak feltárására, kiküszöbölésére,il letve a szükséges idő csökkentésére vonatkozó javaslat kidolgozására. Tanácskozzanak a dol gozók különböző kollektíváival, - pl. technológusok, szocialista brigádok, stb. - kérjék ki vélemény .et, javaslataikat. A gazdasági vezetést ösztönözzék azok határidős megvalósítására. - 23