MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1965
1965-12-15 64. öe. - 1965_PB 64/33
- 1 II. Az 1966. évi terv megfelel pártunk gazdaságpolitikája azon alapelvének, hogy a szocializmus épitése során az életszínvonal rendszeresen, növekedjék, 1966~ban 1965~höz viszonyítva emelkedik az átlagbér. A bérbál és fizetésből élők egy főre eső reáljövedelme mintegy 3,5 %-kal növelhető, a bérből élők egy keresőre jutó reálbére pedig valamivel több, mint 1,5 %-kal. A.parasztság fogyasztása pedig ehhez hasonló mértékben emelkedik. A létszám megtakarításból eredő bérmegtakarítás az eddigieknél nagyobb hányadának felhasználása javithatja a reálbér emelkedés.százalékát, a reáljövedelem emelkedés előirányzatának rovására. A lakosság pénzjövedelme 4,2 milliárd Ft-tal növekszik. Az előirányzatok szerint a lakossági jövedelem alakulásával összhangban a kiskereskedelmi áruforgalom növekedése 1966-Lan 4 %. A népgazdaság áru alapjai biztositják az előirányzott életszínvonal növekedést, a fogyasztás emelkedésének ilyen mértékét. A Központi Bizottság egyetértett azzal, hogy az 1966-os terv keretében a kormány hajtson végre olyan ár és bérpolitikai intézkedéseket, amelyek szerkezeti változtatást jelentenek fennálló árés bér arányainkon. Mi a megteendő intézkedések lényege, milyen ár- és bérpolitikai változtatásokról van szó? Mindenekelőtt azzal kell az ismertetést kezdeni, hogy a különböző változtatások egészébon és végső soron egyensúlyban vannak, tehát az úgynevezett elvonó intézkedések és többletek egyformák. A.lakosság egészére sem csökkenést, som többletet nem jelentenek. A változtatások végrehajtása e. fogyasztás egészét nem változtatja meg. Az intézkedéseknek nem oka az, hogy lassítani kellene a jövő évi tervben az egyébként lehetséges életszínvonal növekedést., A javaslat kiinduló pontja szerkezeti eltolódást jelent, alapvető gazdaságpolitikai irányokat, célokat szolgál. Tehát a különböző $>