MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1965

1965-05-28 58. öe. - 1965_PB 58/5

cialista társadalomban közösségi emberré válni, de meg kell értetni, hogy ezt nem csak elvárja a társadalom, de ez az egyéni boldogság kritériuma is. Mindenféle magánjellegű problémát is valóban csak akkor lehet leküzdeni eredményesen, ha valaki tul lát saját érdekein. Amikor próbáljuk formálni az embert, nem csak kötelességre, a társadalom érdekeire kell hivatkozni, hanem az egyéni boldogság magasabb rendű érdekeire, voltára is. A közösségi tudat kérdésével függ össze az anyagi ösztönzés, a túlzott jólét kérdése, aminek boncolgatásából, nem egyszer félreértés származik. Nem arról van azonban szó, hogy "túlzott" jólét, hanem, hogy "aránytalan" jólét, nem azoknak a jólét növekedése, akik a közösségért sokat tesznek, hanem azokéról, akik csak a saját jólétükre gondolnak. Ez igenis demoralizál. Ezen a téren nem szabad félni - a határozottabb hangok megszólaltatásával - a félreértéstől. Pár szót a sajtó és a tájékoztatás szerepéről. ITem régen 8 tagú iró küldöttséggel Németországban jártam egy demonstráción YJeimarban és Berlinben/egyrészt a 3o éves antifasiszta kongresszuson és az ITDK felszabadulásának 2o. évfordulóján/, ahol 2oo iró vett részt a különböző országokból. Ez a kongresszus egy egységes nagy kiállás volt a fasizmus ellen, tehát rendkívül jelentőségű. A magyar sajtó alig néhány szót közölt a kongresszusról. Pelsorolt néhány neves irót, mint Olbricht, Solohov és végezetül „és néhány magyar iró is résztvett". Ugyanakkor a német elvtársak kifejtették, milyen hálásak, hogy szinte a legjelentősebb delegációt küldtük és hogy olyan neves irók, mint Déri és Illyés személyes jelenlétükkel ellenhatást gyakoi&tak azokra az erőkre, melyek a jelentős irókat a szocializmus ,ellen igyekeznek állitani. A magyar sajtó e tény jelentőségét nem ismertette. Pedig figyelemreméltó jelenség, hogy amikor az emberek a nyugati sajtóból valamiről ami minket érint /mégha az ránk előnyös is/ előbb értesülnek, mint tőlünk, az a presztízsünket erősen rontja. Valamiképen el kell gondolkodni, hogy az ideológiai tudat, emberformálással foglalkozók fokozottabb képzésével, megbecsülésével többet kellene foglalkozni. Minden pártmunkás, vezető és minden ember végzi a maga munkáját, de talán leginkább a pedagógus az, akinek elsőrendű hivatása az emberformálás. Elsősorban nem is az anyagiakra gondolok, mert köztudomású, hogy a párt és kormány, ha módjában áll, segít. A színvonal nem kielégítő. IlyiIván ez összefügg az anyagi lehetőségekkel is. A fiatalok pl. zömben csak végső elkeseredettségükben mennek pedagógusnak. Van azonban hivatását szerető pedagógus is és ezekre nagyobb gondot kellene fordítani. Az ideológiai színvonal emelését fokozni kellene. Tapasztalni, hogy a felkészülés meg van, de a politikai nevelés többnyire csak betét, egy beépített idegen anyag, néhány frázis. Nem használjuk ki a lehetőséget, hogy odahassunk, olyan ember-anyag nőj jön fel, akikkel már nem kell vesződni. Ezen a téren többet lehetne tenni, sok olyan lehetőség volna, amely ezeknek a hivatásosan nevelőknek a lelkesedését, odaadását fejlesztené. Ezenkívül olyan dolgokra is figyelni kell, mint amit el szeretnék még mondani. Az év elején uj adórendelet jelent meg. Az irók megértették, hogy a gazdasági helyzet rákényszeríti a vezetést, hogy a bevételt fokozza, de hogy ez egy rendeletben jelenik meg a maszek suszterossal, bizony nem jó hatást váltott ki. Véleményem szerint az összegeket még talán fel is lehetett volna ajánltatni. 5