MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1964
1964-03-16 48. öe. - 1964_PB 48/29
- 6•3./ 'főleg" segédmunkás hiány&*-&. Ugy f—ÍMHt| ezek a proDiémák^gondosabb, előrelátóbb és felelősségteljesebb munkával csökkenthetők lettek volna. Már évek óta sok szó esik arról, - és erre a határozat is nagy nyomatékkal utal - hogy a beruházások és ebből következően az állami épitőipar erőinek koncentrációja nem kielégitő. E tekintetben az -fe utóbbi évek Budapesten sem hoztak javulást. Ennek ellenére mégis az történik, hogy a budapesti állami épitőipari vállalatok évről évre több épitmény kivitelezését kezdik meg, mint amennyit az év folyamán befejeztek és átadtak, így nemhogy csökkenne, hanem növekszik az erők szétforgácsolódása. A budapesti állami építőiparban 1963. december végén közel 800-al több •£ létesitmény /1,6 milliárd Ft kivitelezési értékben/ kivitelezése volt folyamatban, mint 1960. év végén. 1963-ban közel kétszázzal több létesítményt kezdtek, mint befejeztek. A koncentráció alakulását jól szemlélteti a kivi-r telezés alatt álló épitmények átlagos számának, a munkahelyekkel és a rendelkezésre álló épitőORSZÁGOS Í.EVtfTTAR