MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1964

1964-03-16 48. öe. - 1964_PB 48/27

p, 4 ­geket, az objektív és szubjektív feltételeket, amelyekkel a határozat eredményes végrehajtása biztositható. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy adott szervezet áll rendelkezésünkre, jóvá­hagyott tervek vannak, tehát törekedni kell ezen kereteken belül a rendelkezésre álló eszközökkel, lehetőségeink gondosabb számbavételével* jobban, eredményesebben, gazdaságosabban dolgozni. A KB. határozata az egész építőiparra vonatkozik. Vannak azonban sajátos, budapesti vonatkozásai is, ami abból következik, hogy a fővárosban helyezkednek el az építőipart irányító főható­ságok, a fővárosban van a tervező intézetek zö­me, valamint számos, az egész országra kiterje­dő építőipari vállalati központ. A végrehajtásban tehát ezért fokozott felelős­ség is hárul a budapesti párt- és gazdasági vezetőkre egyaránt. Nézzünk meg röviden néhány adatot a budapesti építőipar tevékenységére vonatkozóan, amelyek aláhúzzák a KB. határozatának időszerűségét és indokoltságát, valamint felhívják a figyelmet a budapesti pártszervezetek feladataira, foko­zott felelősségére. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom