MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1964
1964-03-16 48. öe. - 1964_PB 48/22
- 19 vonatkozóan emiitettem meg. Felmerült még néhány javaslat, amit célszerű lesz a felső pártszerveknek megküldeni, másokkal pedig a BPB-nek kell foglalkozni. Ezeket majd a jegyzőkönyvből összeállítjuk. Bakos elvtárs a nagyobb konkrétságot igényli a határozatban, bár erre vonatkozólag maga sem tud javaslatot tenni. ITehéz a BPB határozatában a tennivalókat ennél konkrétabban meghatározni. Újból megvizsgáljuk és, ha i. lehetőség van rá, akkor megtesszük. Azt, hogy az "OT rövid időn belül adja meg a számokat" lehet-e konkrétabban meghatározni, megvizsgáljuk. Véleményem szerint azonban nem ezen múlik a végrehajtás, hanem azon, hogy a II.ötéves terv adatai rendelkezésre állnak-e vagy sem. A szocialista brigádmozgalom vizsgálatával kapcsolatos fogalmazás valóban nem pontos. Meg lehet forditani, melyszerint a vizsgálatot az SZBT végezze és a BPB, a kerületi PB-k vegyenek részt benne. Befejezésül ismételten javasolom, hogy a PB bizza meg a Titkárságot a határozat átgoldozásával és kiadásával. A Központi Bizottság ülése tárgyalta a mezőgazdaság helyzetét is. Azzal kapcsolatban is nagyon fontos határozatokat hozott. Ezt ma nem tárgyaljuk. Azonban a BPB-nek komoly feladatai vannak a mezőgazdasági határozat végrehajtásával kapcsolatban is. Ezért javasoljuk, hogy minden érdekelt kerületi PB, minisztériumi PB és vállalati pártszervezet vizsgálja meg, hogy a mezőgazdasági határozatból adódóan milyen feladatok, teendőt vannak és azt megvitatás céljából tűzzék a pártbizottsági ülés, vagy a vezetőségi napirendjére. A feladatokat be kell épiteni a munkatervekbe. A Budapesti Pártbizottság a beszámolót és a zárszót elfogadta. A határozati javaslatot a vitában elhangzottakkal ki kell egésziteni. Ezzel megbízza a Budapesti Pártbizottság Titkárságát. <KL. ORSZÁGOS LEVÉLTAR