MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1964

1964-04-27 49. öe. - 1964_PB 49/34

-Vr Szatmári elvtárs emiitette, hogy az elmúlt félévben /il­letve a múlt év őszétől/ előirányoztuk 4 elméleti konfe­rencia megtartását, ami a szocializmus felépítésével kapcsolatos elméleti, ideológiai, politikai kérdéseket tárgyalja. Ebből 2 ilyen elméleti konferencia^lezajlott, a kerületi titkárok, tömegszervezeti vezetők és a füg­getlenített apparátus részére. A tapasztalat szerint si­keres volt, hasznos volt, ha nem is volt mindig egyforma • szinvonalú. További igasitás, finoraitás szükséges, A VB egy elméleti témával foglalkozott VB-szinten: Az osztály- és osztályszövetség cimen. A YB napirendre tűzött néhány olyan természetű határoza­tot, amely több évre tekint vissza, vagy korábbi határo­zat volt,"Ilyen téma az 196o-as VB határozat a kiskeres­kedelemre vonatkozóan. Ugyancsak beszámoltattuk a Fővárosi Tanács vezetőit arról a tavalyi PB határozatról, amely irányelvet szabott a tanácsok tekintetében^a VIII.Kong­resszus határozatainak végrehajtását illetően. Régebbi határozat az egészségügyi pártszervezetekre vo­natkozó határozat, amelyről, illetve végrehajtásáról a XII.kerületi PB számolt be. Ezek voltak a konkrét témák, amelyekkel a VB foglalko­zott, napirendre tűzött. 2 hónap van még vissza, teljes képet igy nem tudunk adni. A kádermunkáról szóló anyagot előbbrehoztuk, ŰQJ gondol­tuk, hogy tapasztalataink birtokában már most nyugodtan hozhatjuk a PB elé. Második féléves munkánk irányelveiről: Hangsúlyozni szeretném, hogy .jcermészetesen a második félév során is azokat a folyamatokat szeretnénk továbbvinni, amelyet 1964'év elején megindítottunk. Központban az 1964­es terv teljesitése áll. A témára a II.félév során is visszatérünk, a szeptemberi PB ülésen ismételten napi­rendre tűzzük a KB 1963»&ec.5~i határozatának végrehajtá­sát a gazdaságszervező munkával összefüggésben^^' A KB határozat végrehajtása során konkrétabbá vált gazda­ságszervező munkánk, ugyanakkor látjuk, hogy e témával még tovább kell foglalkozni. Ezt két körülmény~indokolja, illetve két témát kell kiemelten kezelni: 1,/ AZ ipar átszervezése során a nagyvállalati pá.rtbizottságo& mun­káját tanulmányozni kell. Sokkal bonyolultabbá vált ezek­nek, ^s ezzel együtt a kerületi PB-ok gazdaságszervező munkája, a miatt, hogy sokféle tipusu pártbizottságok jöttek létre. Területileg is szétszórt, vállalatok lettek összevonva, amely maga is bonyolitja a gazdaságszervező munkát. Az összevont nagyvállalatoknak most már produ­kálni kell a feladatokat, amelyek miatt az összevonás tulajdonképpen megtörtént /termelőberendezések koncent­rálása, profiltisztítás, stb./ 2./ Kiemelten kívánjuk kezelni több összefüggés miatt az alapszervezetek tevé­kenységét. A gazdaságszervező munka oldaláról is nagyon fontos kulcskérdés. A' következő félév során, miután szeptemberben fogunk visz­szatérni a december 5-i határozatra munkánkban - az appa­rátus és a választott szervek tevékenységében - jelentős, hogy^helyszini segitséget tudjunk adni az alapszervek munkájához, ahhoz a küzdelemhez, amelyet az elvtársak az üzemekben folytatnak. Ez kell hogy törekvéseink lényeges célkitűzése legyen. -^ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR óh 73k

Next

/
Oldalképek
Tartalom