MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1964

1964-04-27 49. öe. - 1964_PB 49/32

£4 Tisztelt elvtársak! A bevzetőben emiitettem, hogy még emlitést teszünk a kádermunka egyéb vonatkozásairól is. Az elmondottakból kitűnik, hogy ami a választott párt­szerveket a függetlenített pártapparátus helyzetét ille­ti lényegében rendben vannak a dolgok, az elmondottak alapján a fogyatékosságok olyan jellegűek, amelyek a munka menetében megoldhatók. Szándokosan nem elemeztük a káderhelyzetet a főváros gazdasági, kulturális és egyéb területein, ahol viszont sok jele van annak, hogy már kevésbé rendezett és egy­értelmű a helyzet, mint az elmondott területen. A pártvezetőszerepe következetesebb, érvényesítésének feltétele, hogy a káderhelyzet a területeken is fej­lődjön. Ahhoz, hogy pártszervezeteink munkastílusában még kevesebb legyen a direkt módszer, az arra illeté­kes feladatának átvétele, többek között az kell, hogy a gazdasági, kulturális, tanácsi vezetés alkalmasabb legyen feladata ellátására. Kádermunkánk e vonatkozá­sában kevésbé felel meg a követelményeknek. fontos kérdéssel átfogóan előreláthatólag 1$65 előtt foglalkozni nem tudunkriDe ugy a Budapesti Pártbizott­ságnak, mint a kerületjr Pártbizottságoknak már most nagyobb figyelmet kell forditani a közelmúltban módo­sított hatásköri lista szerinti gazdasági- kulturális, tanácsi vezetők kiválasztására, nevelésere, s növeljék feléjük az igényeket. Lépjünk fel együttesen és követ­kezetesen a saját munkánkban, vagy az irányitó szervek­ben tapasztalható olyan jelenségekkel szemben, mint a bizonytalankodás, a politikai magatartásbeli igények háttérbe szorulása. S térne olyan, hogy igényelnünk kell a KB illetékes osztályainak segitségét, tekintve, hogy szoros kapcso­latban van az állami személyzeti munkával, a minisz­tériumok, főhatéságok tevéKenységével. Kérem a Tisztelt Pártbizottságot, hogy a beszámolót fogadja el. 3%> ORSZÁGOS LEVÉLTAR

Next

/
Oldalképek
Tartalom