MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1962

1962-04-02 34. öe. - 1962_PB 34/20

Vankó Gyula /Beloiannisz gyár igazgatója/ A beszámolóval kapcsolatban egy kérdéshez, a gyár­vezetés kérdéséhez szeretnék hozzászólni. A híradás­technikai ipar és a Beloiannisz gyár előtt álló fel­adatok évről-évre nagyobbak. A gyors fejlődés követ­keztében olyan problémák jelentkeznek, amelyek más üzemekben esetleg csak.később fognak jelentkezni. Az összes probléma közül a legnagyobb az volt, hogyan teremtsük meg a gazdasági vezetésnek - ami nálunk kb. 200 fő - az egy fejjel való gondolkodását. Ezt a prob­lémát hosszú viták árán, nehezen tudtuk csak megoldani. A különböző szinten lefolyt viták eredményeképpen, a pártbizottság segítésével ki tudtuk elemezni azokat a legfontosabb kérdéseket, amelyekben egyformán kell gondolkozniuk. Ebből született meg egy Biunkaprogram, mely lebontásra került. E program megvalósítása érde­kében állítottuk át a rendelkezésünkre álló ösztönzők rendszerét is. Bár a gyár kívülről nézve jól szervezett­nek mondható, mindenféle szerv megtalálható, de meg kellett néznünk, hogy mindezek a szervek a népgazdasági feladatok teljesítése érdekében dolgoznak-e. Az első problémával ott találkoztunk, hogy a terv alatt a gaz­dasági vezetés is'és a.felsőbb vezetők is a termelési tervet értik, holott ez a tervnek csak egyik része. Megnéztük a gyárat és 14-féle tervet találtunk, amelye­ket különböző szervek, különböző irányelvei alapján készítettek. Ilyenek például a pénzügyi, készletgazdál­kodási, műszaki fejlesztési, stb. tervek, Elsősprban mindezeket a terveket össze kell hangolni, az alap a termelési terv, a többi csak ezt szolgálhatja és nem járhat különféle utakon. A másik nagy problémánk, hogy termelésünk nem folyamatos, nem ütemes, Ennek sokféle oka van. Jelentkezett egy olyan ok is, amely abból adódik, hogy a terv nem folytonos, hanem csak éves. Amennyiben a gyártmány átfutási ideje 6-8-12 hónap, az év eleje mindég megoldatlan maradt, mivel a terveket negyedévre lebontva későn kapták. Mi most előre folyamatosan tervezünk, figyelembevévé a gyártmány átfutási idejét. Ha egy negyedév lefut, akkor már megadjuk^ következő év első negyedévi tervét. Lehet hogy bekövetkeznek változtatások, de még igy is jobb helyzet fog kialakulni, mintha felkészületlenül indul­nánk neki az évnek. Ez a kérdés összefügg a rendelés­állomány kérdésével, amelyet Eischer elvtárs emiitett. Üzemünk 70 %-ban exportot gyárt, igy nagymértékben függünk,a külföldi megrendelőktől. Ettől a jövőben sem tudjuk függetleníteni magunkat. Ezért most fogunk kidől- • 'gozni egy olyan rendszert,. amely ha készáru termelésre nem is alkalmas, de bizonyos határon belül előre tudunk gyártani, függetlenül attól,- hogy vanee vagy nincs specifikált rendelésünk. Ezekkel kivánjuk megoldani azt, hogy az egész gazdasági vezetés, a művezetőkig és a pártszervezet egy fejjel gondolkodjon és célirányosan végezze munkáját. Van még egy-két terület ahol problémát látunk; Amikor a termelékenységről beszélünk a legtöbb vezető •no <2§

Next

/
Oldalképek
Tartalom