MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1961

1961-12-18 32. öe. - 1961_PB 32/162

is alakítják az emberek politikai szemléletét, formálják gondolko­dásukat és erkölcsi felfogásukat. A szocialista termelési viszo­nyok és az azokra épülő, illetve azokra visszaható kultúra már ed­dig is lényegesen megváltoztatta dolgozóink gondolkodását, világ­nézetét. A szocialista termelési viszonyok kialakulása a munkásosztály jelentős politikai, világnézeti fejlődésével együtt ment végbe. A szocializmus alapjainak lerakásáért folytatott harc erősitette a munkásosztályban a társadalom vezető osztályára jellemző politi­kai és erkölcsi vonásokat. Ebben a harcban alakul és szilárdul a munkához való uj, szocialista viszony, mely megmutatkozik a mun­kaversenyben, a szocialista brigádmozgalomban, népgazdasági terveink túlteljesítésében. A szocialista nagyüzemben formálódik a közösségnek élő, a közösségért a közösségben dolgozó szocia­lista ember. A szocialista termelési viszonyok kialakulása a mezőgazdaság­ban még nem tudott ilyen hatást gyakorolni a parasztságra. De az a tény, hogy mezőgazdaságunkban lényegében termelős2övetkezeti gazdálkodás folyik, lehetőséget teremt parasztságunk gondolkodá­sának eddiginél gyorsabb átalakítására. A szocialista épités során számszerűen is jelentősen növekvő értelmiség gondolkodására kedvezően hat mindennapos együttlétük a munkásokkal, parasztokkal. A közös munka a szocializmus hí­vévé teszi és a munkásosztály politikai szemléletéhez vezeti az ér­telmiséget. Kétségtelen azonban, hogy a burzsoá nézetek, a mai kapitalista világ antimarxista propagandája még ma is leginkább az értelmiség utján hat. A polgári, kispolgári nézetek társadalmi bázisát azonban főleg a számban is jelentős kispolgári rétegek al­kotják. Fontos, hogy kulturális nevelőmunkánkban róluk se felejt­kezzünk el. Természetesen maradtak, illetve hatnak még a régi nézetek, amelyek előrehaladásunkat, az emberek szocialista tudatának for­málását akadályozzák. A párt helyes szövetségi politikájának eredményeként kialakult a fővárosi dolgozók többségének egysége politikánk alapvető kérdéseiben. Szilárd és tartós politikai egység azonban csak szilárd világnézeti talajon.és a kétfrontos harc elvi alapján lehetséges. 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom