MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1961

1961-12-18 32. öe. - 1961_PB 32/146

- 40 ­végrehajtó bizottságok elé. Az is előfordul, hogy bár a pártbizottság vagy párt végrehajtó bizottság helyesen és jól összegezi a kerületi ismeretterjesztés, könyv tármunka, vagy közönségszervezés stb. helyze­tét és feladatait, de nem gondoskodik arról, hogy a hozott határozatot az alapszervezeti titkárokkal megismertesse és ily módon a végrehajtás elemi feltételét biztositsa. Éppen ezért szükséges hangsúlyoznunk a számszerű fejlődés jelentős eredményei mellett a kulturális munka szín­vonalának.g yengéjét, az irányitás és ellenőrzés hiányosságát. A Budapesti Pártbizottság irányító és ellenőrző munkájának legnagyobb gyengéje az volt, hogy a legutóbbi időkig nem tudta megte­remteni a Fővárosi Tanács és,a fővárosi tömegszervezetek kulturális munkájának összehangoltságát. Tömegszervezeteink kulturális munkájában gyakran egymástól független törekvések gátolták az igazán hatásos, az £ «rők egyesítését szolgáló munkát. Bzt felismervén - a Központi Bizott­ság Tudományos- és Kulturális Osztályának útmutatása alapján - 1961 nyárán: létrehoztuk a budapesti kulturális munkát koordináló bizottságot , és elkészítettük az 1961/62. évi közös fővárosi népművelési programot. Ez a program megszabja az összes,tömegszervezetek és a tanácsok kultu­rális feladatait a jelen évadban. Az eddigi tapasztalatok igazolják, : hogy lépésünk helyes volt. Ily módon tartalmában is és a kulturális munkaformákat illetően, is egységes hatás éri a fővárosban dolgozó * "... - * ' " többezer kulturmunkást. Kulturális feladataink - pártunk egész politikájának megvaló­sítását segítő - megoldása természetesen attól függ, hogy e terület £ munkásai felkészültségükkel, rátermettségükkel eleget tudnak-e tenni megbízatásuknak. Különösen a VII. kongresszus óta tapasztalni tudato­sabb törekvést a párt-, állami- és tömegszervezetek részéről, hogy a kulturális területen dolgozóktói szilárdabb ideológiai, politikai és színvonalasabb szakmai felkészültséget követeljenek. A tanácsi appará­tusban végrehajtott cserékkel, a továbbtanulás szorgalmazásával első­sorban az iskolai végzettségben mutatkozik előrehaladás. Mégis általá­nos jelenség, hogy a kulturális munkával foglalkozók műveltségi színvo­nala és hozzáértése sok kívánnivalót hagy maga után. Igaz, hogy a buda­pesti és kerületi apparátusokban dolgozó függetlenített kultúrmunkások többsége rendelkezik megfelelő iskolai végzettséggel. Az üzemekben és hivatalokban azonban gyakran ugy választják, illetve jelölik.a kultur­felelőst, hogy nem tartják szem előtt a feladat jelentőségét. Kevés az 4t,í

Next

/
Oldalképek
Tartalom